Kolozsvár remek helyszín filmforgatásra - állítják a TIFF zsűritagjai

Bemutatkoztak a sajtó előtt csütörtökön a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) zsűrijének tagjai.

Az öttagú testületben Cristina Flutur román színésznő, Michael Kutza, a Chicagói Filmfesztivál alapítója és igazgatója, Nik Powell brit producer, Giora Bejach izraeli operatőr és Szász János magyar filmrendező kapott helyet.

A zsűritagok közül ketten örömmel kaptak azon az ajánlaton, hogy nem muszáj igazat felelniük arra a kérdésre, hogy mi az első benyomásuk Kolozsvárról. „Tavaly jártam először itt, és azért jöttem, mert a kolozsvári focicsapat megverte a Chelsea-t, én pedig nagy Arsenal-drukker vagyok” – mondta a brit filmes (a Kolozsvári CFR 1907-re gondolt, de információi tévesek, mert valójában a fellegvári alakulat a BL 2008-2009-es idényében csupán egy döntetlent ért el itthon a Chelsea ellen  – szerk. megj.). Még azt is hozzátette: Kolozsvár majdnem annyira csábító, mint a közelgő focivébé. De csak majdnem.

A chicagói fesztiváligazgató rátromfolt: „Én meg azért jöttem, hogy lássam Drakulát. És azt hiszem, a mellettem ülő úriember éppen maga Drakula!” – mondta Kutza (mellette Nik Powell ült).  

Már megszoktuk, hogy a TIFF mindenkori zsűrije dicshimnuszokat zeng Kolozsvárról, a közönségről, a fesztiválról és a szervezőcsapatról (ki udvariasságból, ki azért, mert komolyan gondolja), a legnagyobb múltra visszatekintő észak-amerikai filmes versenyfesztivál főszervezőjétől azonban ez a dicséret minden bizonnyal valódi súllyal bír. (Kutza pontosan 50 évvel ezelőtt, 1964-ben szervezte meg először a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivált, amelynek azóta is igazgatója.) „Nagyon jónak tartom a válogatást, azt hiszem, Mihai Chirilov csapata a világon is egyedülálló érzékkel állította össze a programot. Lehetnek jobb filmek és rosszabb filmek, de az biztos, hogy ezen a fesztiválon minden egyes film nagyon érdekes” – állítja az amerikai szakember. Kutza egyébként következő filmjét szeretné Kolozsváron forgatni. „Úgy látom, fel van készülve erre a város” – tette hozzá.

A kincses város operatőri szemmel nézve is filmvászonra kívánkozik, mint kiderült Giora Bejach nyilatkozatából. „Nem értem, miért nem forgatnak ezeken az utcákon nagyjátékfilmeket” – mondta az izraeli filmes, aki szerint Kolozsvár „gyönyörű város, gyönyörű emberekkel.”  

A zsűri egyetlen nőtagja, Cristina Flutur „itthon” van Kolozsváron, itt járta ki a színművészeti egyetemet, és még a Magyar Színházban is fellépett – igaz, hogy csak énekelt, de magyarul. A După dealuri film révén ismertté vált színésznőre, mint kiderült, Szász Jánosnak is „fáj a foga” – legalábbis szakmai értelemben, a magyar rendező ugyanis nyílt vallomást tett a sajtó előtt: nagy csodálója Cristina Fluturnak és reméli, ez a mostani találkozás jó alkalmat ad arra, hogy meggyőzze, dolgozzanak együtt a jövőben. Szász János egyébként már dolgozott együtt Maia Morgensternnel is a Witman fiúk című 1997-es produkcióban (amelyben a két fiút két erdélyi magyar színész, Fogarassi Alpár és Gergely Szabolcs alakította). „Rengeteg fesztiválon voltam már életemben, és sokszor úgy éreztem magam, mintha egy csirke lennék a fesztivál fagyasztójában. Itt azonban más: tele van a város élettel, fiatalsággal, melegséggel” – jelentette ki A nagy füzet rendezője.

A TIFF zsűrijének tagjairól itt lehet többet megtudni, a versenyfilmekről pedig itt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?