Két magyar színész a TIFF „Tízen a filmért” programjában

Györgyjakab Enikőt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét és Berekméri Katalint, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét is beválogatták a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) harmadik alkalommal megszervezett Tízen a filmért (10 pentru film) programjába. A programban résztvevő tíz színész a fesztivál keretében június 5–7. között sorra kerülő Román Film Napjai alatt workshopokon, filmpremiereken vesz részt, bemutatkozik a közönségnek, a média képviselőinek, valamint lehetőséget kap romániai és külföldi filmes szakemberekkel (rendezők, producerek, casting-ügynökök, filmszínészek) való találkozásra is.

A Tízen a filmért program résztvevőit Tudor Giurgiu rendező, producer, Oltiţa Cîntec, Cristina Rusiecki, Oana Stoica és Cristiana Gavrilă színikritikusok, Andreea Iacob dramaturg és színházi rendező, valamint Răzvan Penescu, a LiterNet portál szerkesztője válogatták.

Az idei szerencsés tízek: Alina Ilea (Temesvári Nemzeti Színház), Elena Ivanca (Kolozsvári Nemzeti Színház), Györgyjakab Enikő (Kolozsvári Állami Magyar Színház), Berekméri Katalin (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata), Lucia Marneanu (független), Silvana Mihai (a bukaresti Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatója), Rareș Andrici (Bukaresti Metropolis Színház és a Teatrul Foarte Mic művésze), Vlad Birzanu (Anton Pann Színház, Râmnicu Valcea), Sorin Dobrin (Bulandra Színház és Godot Cafe Színház, Bukarest), Ioan Paraschiv (Radu Stanca Színház, Nagyszeben és Piatra Neamț-i Ifjúsági Színház).

 

Kimaradt?