Pokoli szatíra az emberi esztelenségről

Május 16-án, pénteken 19 órától kerül sor a Szigligeti Színház A VILÁGCIRKUSZ című produkciójának bemutatójára. Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, színházi rendező, a dramaturgja Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató, a díszlet- és jelmezterv Bianca Imelda Jeremias képzőművész munkája. Az előadás a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat közös produkciója. A bemutatóra a Szigligeti Ede-bérlet érvényes, jegyeket a színház pénztárában lehet váltani keddtől péntekig 11-17 óra között, illetve egy órával az előadást megelőzően. Online jegyvásárlásra www.biletmaster.ro oldalon van lehetőség.        

Az első világháború a témája Nagy Dániel Cirkusz című regényének, amely alapján Bodolay Géza írta meg A VILÁGCIRKUSZ szövegkönyvét. Az eredeti mű gerincét alkotó cirkuszi előadás tulajdonképpen a háború allegóriája. Az expresszionista hangvételű alkotás hatalmas látomás a háború borzalmairól, felépítésében egyrészt a groteszk és az abszurd, másrészt a realista mozzanatok gyakori együttes alkalmazása fokozza a háború elembertelenítő mivoltának ábrázolását.

„A Cirkusz pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remekmű. A Remike kívánságára vérért lihegő artisták, a világban tévelygő, teljesen naiv Isten, a mindenen diadalmaskodó kegyetlenség – mindez borzasztó látomás a világháborúról, és még annál is többről: a mai és mindenkori ember esztelenségéről, önzőségéről, kíméletlenségéről. A Cirkusz iszonyú önarckép rólunk, akik szeretnénk, de nem tudunk emberek lenni.” –  írja az előadás alapjául szolgáló műről Demény Péter költő, író, szerkesztő.

Juronics Tamás rendező-koreográfus a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatán végzett, a Szegedi Balett táncosa lett, 1990-től magántáncosa, 1991-től pedig koreográfusa. Nevéhez több mint 50 koreográfia fűződik. 1993 óta a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. 2007-2008 között a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke volt.

További előadások májusban:

május 20., kedd 19:00 Ady Endre-bérlet

május 28., szerda 19:00 Partium-bérlet

május 29., csütörtök 16:00 Juhász Gyula-bérlet

Kimaradt?