Kiosztották az EMKE-díjakat

Szombaton került sor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei közgyűlésére és díjkiosztó ünnepségére Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az EMKE-díjakat minden évben az erdélyi magyar kulturális és közélet elhivatott, jeles képviselői kapják, akik munkájukkal hozzájárulnak a romániai magyar közösség szellemi értékeinek gyarapításához, megőrzéséhez.

A díjat alkotó szobrok Venczel Árpád szobrászművész Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai – mondta az EMKE országos elnöke, Széman Péter, hozzátéve, hogy az Egyesület pontosan 129 éve, 1885. április 12-én alakult, így ezen a napon ünnepeljük az erdélyi közművelődés napját.

Az okleveleket Venczel Attila képzőművész, díszlet- és jelmeztervező készítette Imecs László festő-grafikus (1915-2009) tervei alapján, az emlékplaketteket pedig Gergely Zoltán készítette.

A 2014-es évben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület döntése értelmében Varga Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze kapta a Poór Lili-díjat, az indoklás szerint „a korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért.”

Kacsó András-díjban részesült Lengyel László az erdélyi táncházmozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért.

A Bányai János-díjat Ilyés Sándor néprajzkutató érdemelte ki az idén, a munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke Kun Kocsárd-díjat vehetett át a szórvány és a belső anyaország identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért.

A Kolozsvári Rádió munkatársa, Benkő Judit Emese - az erdélyi magyar zenei életben kifejtett fáradhatatlan több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért – Nagy István-díjat kapott.

A gróf Bánffy Miklós-díjat idén a nagyváradi Kiss Stúdió Színház két megalapítója és húsz éve lelkes működtetője, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos érdemelte ki, „a közműveltség terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért” – hangzott el a méltatásban.

Sokoldalú, minőségteremtő, a székelyföldi régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Kovács György-díjban részesítette az EMKE Barabás Árpád színész-rendezőt.

Több évtizedes kiemelkedő művészi munkássága elismeréseképpen Szolnay Sándor-díjat kapott Nagy Enikő, a zománcművészet nemzetközi hírű mestere, a rekeszzománc első romániai művelője.

Monoki István-díjjal tüntette ki az EMKE Demeter Lajost, a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért.

Az idei Kőváry László-díjat Balogh Béla vehette át, „hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért”.

Gr. Mikó Imre-díjjal tüntették ki Vita László üzletembert, gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért és az erdélyi magyar közösséget számos módon segítő, támogató tevékenységéért.

A média jeles munkatársainak járó Spectator-díjat Ferencz Zsolt, a kolozsvári Szabadság napilap kulturális rovatának szerkesztője kapta, a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő, de az újra is érzékeny riportjaiért.

Két díszoklevelet is kiosztott az Egyesület, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, valamint a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége részére.

Az EMKE három tiszteletbeli tagot is kinevezett: a muravidéki magyar kulturális intézményrendszer kiépítése és működtetése terén kifejtett tevékenységéért, e rendszernek a Kárpát-medencei magyarság egészének művelődési életébe való eredményes beépítéséért, kiemelkedő művelődésszervező munkásságáért Kepe Lilit, 
a népfőiskolai mozgalom beindításában és működtetésében, a Magyar Házak láncolatának létrehozásában, Egyesületünk önállósodási folyamatában játszott szerepéért Dáné Tibor Kálmánt, 
az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület újraalapításában, önállósodási folyamatában és tevékenységeiben kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként Kötő Józsefet, akit egyúttal ezzel a díjjal 75. születésnapján is köszöntöttek.

Az EMKE ünnepélyes díjkiosztó gálája a Himnusz eléneklésével ért véget.

 

Kimaradt?