Tompa Gábor beszélget a Vlad Mugur-díjas Andrei Şerban rendezővel

December 14-én, szombaton este 8 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Tompa Gábor átadja Andrei Şerban rendezőnek a Vlad Mugur-díjat. A díj átadását követően a világ szinte minden színpadán megfordult, legendás, világhírű rendezőt életpályájáról faggatjuk a közönség bevonásával.

Andrei Şerban három olyan nagysikerű előadást rendezett a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, melyek bemutatásuk óta a színház repertoárján vannak, és nagy elismeréssel fogadta őket közönség és szakma egyaránt. Şerban 2007-ben a Ványa bácsit, 2010-ben a Suttogások és sikolyok című előadást, majd 2012-ben a Hedda Gablert állította színpadra. A Ványa bácsi valamint a Suttogások és sikolyok elnyerte az év legjobb előadásának járó UNITER-díjat.

A színház Művészeti Tanácsa 2010-ben a Suttogások és sikolyok színreviteléért ítélte oda a Vlad Mugur-díjat Andrei Şerbannak. A díjjal azoknak a művészeknek a munkáját ismeri el a Kolozsvári Állami Magyar Színház, akik nem a tagjai társulatnak, de kiemelkedő művészi munkájukkal hozzájárultak az intézmény művészeti céljainak megvalósításához.

A korábbi évadok díjazottjait az évad Vlad Mugur-díjasok programjának keretében Helmuth Stürmer porcelánból készült, különösen értékes műtárgyával ajándékozzák meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?