A könyveké volt a főszerep a hét végén Nagyváradon

Több napon át a könyveké, íróiké és szerkesztőiké volt a főszerep a hét végén Nagyváradon a Riport kiadó és az Europrint rendezésében, a Várad folyóirat égisze alatt szervezett Könyvmaratonon.

Három nap alatt 13 szerző 15 új kötete került az olvasók elé, köztük a maszol.ro két munkatársáé, Demény Péteré és Sike Lajosé, illetve a Szigligeti Társulat művészei Tasnádi Kistotál című egyfelvonását is bemutatták.

Demény Péter A lélek trolija és a Garantált pihenés című köteteit hozta Váradra. Ám a házigazda Simon Judit úgy irányította a beszélgetést, hogy más könyveiről, s vele az alkotás kínjairól és örömeiről is sok szó esett, az író sokak által kedvelt humoros, krónikus stílusában.

Sike Lajost Szűcs László, az Erdélyi Riport és a Várad főszerkesztője kérdezte nem is csak a bemutatott kötet írásai kapcsán, hanem gróf Széchenyi István kultuszáról, vagy arról, hogy miként csípte el az amerikai lopakodót lelőtt Dani Zoltánt, a szerb hadsereg ezredesét. Néhány valós, de ma már inkább anekdotába illő történeten jól nevettek a jelenlévők.

Az ajánlott kötetek közt volt Gittai István Csordultig lebegéssel, Péter I. Zoltán Nagyváradi kávéházak, Kinde Annamária Húzódhatsz közelebb, Balázs Imre József Hadikórház a város szélén, Varga Melinda Űrezüst, és természetesen Szűcs László legújabb Kötete, a Gazoskönyv. Hogy annyi más mellett még egy bábelőadás is belefért a Könyvmaraton programjába, ezt már megszoktuk a váradi „könyvfelelősöktől”, akik a gyermekirodalmat is szívügyüknek tekintik.

Kimaradt?