Újdonságok és különlegességek az idei Gernyeszegi Kastélynapon

Július 20-án, szombaton délelőtt 10 órakor a Telekiek ősi kastélya újra megnyitja kapuit a Maros megyei Gernyeszegen.

A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő kastélynap megnyitó ünnepsége délelőtt 11 órától lesz, és az egész napos rendezvényt egy hajnalig tartó szabadtéri buli zárja majd a kastély udvarán, ez este 10 órakor kezdődik.

Az Erdély legszebb barokk épületei között számon tartott Teleki-kastélyban a nyílt napon birtok- és családtörténeti kiállítást láthatnak az érdeklődők, illetve erdélyi kastélyokkal kapcsolatos dokumentumfilmeket nézhetnek meg. Délután 5 órától levetítünk egy 1987-ben készült riportfilmet gróf Teleki Mihállyal, a kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosával.

A kastélyparkban egy romániai műemlékeket bemutató kiállítás várja az érdeklődőket, amelyet a bukaresti Arché Egyesület szervezett. A látogatók ezen a napon szabadon sétálhatnak majd az angolpark évszázados fái között, illetve megpihenhetnek a kastély udvarán kialakított kávézóban is. 

A gyermekeket délelőtt 11 óra és délután 4 óra között külön programokkal várjuk. Ők egy több állomásos játékban vehetnek részt, amely során megismerhetik a gernyeszegi kastélyt és egykori lakóit. Emellett kézműves tevékenységeket is szervezünk számukra, ahol cilindert és Girardi kalapot készíthetnek, illetve virágot hajtogathatnak és gyöngyöt fűzhetnek. 

Az idei kastélynap különlegessége a skát, a reggae-t és a funky-t is ötvöző, médiabefutó győztes, a Félszigeten is fellépő Funkorporation együttes koncertje este 8 órától. 

A rendezvény szabadtéri bulival ér véget, amelyen dj tom és dj rokai zenél, a partyt a Zanza Cafe&Lounge szervezi.

A Gernyeszegi Kastélynapot a Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület, a Kós Károly Alapítvány valamint az Udvarmesterek szervezik. A megnyitó ünnepségen jelen lesz gróf Teleki Kálmán, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere is.

Kimaradt?