Forradalmi dzsesszel emlékeznek 1956-ra Nagyváradon

A hagyományostól eltérő módon emlékezik idén a nagyváradi Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület az 1956. októberi forradalmi eseményekre: a korabeli magyar dzsesszt idézik fel a Bágyi Balázs New Quartettel egy koncert erejéig, közölte az egyesület sajtóirodája.

A koncertműsor az úgynevezett revolutionary jazzt idézi, amelyet az amerikai rádiósok játszottak be a magyar forradalom idején az ottani rádiókban, mintegy szolidaritást vállalva a magyar ellenállókkal, később pedig a magyar zeneszerzők 1956-os darabjaiból lemezt is adtak ki.

A koncertet október 25-én, vasárnap 18 órától tartják a Nagyváradi Állami Filharmóniában. Az előadásra a belépés ingyenes, de meghívóhoz kötött, ezt október 19-étől, hétfőtől lehet igényelni a Szent László Egyesület székhelyén (Nagyvárad, Kálvin János u. 1. szám), hétköznapokon 9 és 16 óra között.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megszervezett esemény részleteiről a szervezők folyamatosan tájékoztatnak a sajtóban és a Szent László Egyesület Facebook-oldalán.

A budapesti Bágyi Balázs New Quartet (Soso Lakatos Sándor – szaxofon, Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter – bőgő, Bágyi Balázs – dob) az egyedüli magyar dzsesszzenekar, amely az 1956-os forradalom idején az Amerikai Egyesült Államok rádióállomásai által szolidaritásaként lejátszott magyar dzsesszdalok repertoárját játssza, a zeneszámokból készült lemezt pedig 2016-ban nyújtotta át Bágyi Balázsnak elismerése jeléül az Egyesült Államok magyarországi nagykövete.

Kapcsolódók

Kimaradt?