A nagykárolyi Csobot Adél főszerepet kapott Dobó Kata filmjében

Új zenés családi film készül Lakner Artúr 1942-ben megjelent ifjúsági irodalmi klasszikusából, az Édes mostoha című regényből. Dobó Kata és Gulyás Buda rendezésében a nagykárolyi énekesnő, Csobot Adél debütál a filmvásznon.

A történet főszereplője egy édesanyját elveszítő kislány, aki kalandos úton ismeri fel imádott tanító nénijében – aki történetesen édesapja régi szerelme – az „édes mostoháját”. Lakner Artúr, a Corvin filmgyár dramaturgja és a Lakner Bácsi Gyermekszínháza alapítója először operettként írta meg az Édes mostohát, ebből készült film Páger Antal szereplésével 1935-ben, majd 1942-ben könyvként is megjelent. A szerzőt a második világháború alatt deportálták, így halt meg 1944-ben.Az El a kezekkel a Papámtól! című új adaptációban első filmszerepét játssza az erdélyi származású X-Faktor díjazott, Csobot Adél. A szereposztás másik erdélyi tagja a Marosvásárhelyen játszó színész, Bokor Barna, a filmben játszik még Elek Ferenc, Gubás Gabi, Járai Máté, Nagypál Gábor, Pálmai Anna és Pindroch Csaba, Dorkát pedig a 11 éves Marczinka Bori alakítja, akit több száz jelentkező közül választottak ki.

A CGI-trükköket is használó, „pazar látványvilágúnak” ígért filmet várhatóan 2021-ben mutatják be, producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, operatőre Reich Dániel, aki legutóbb a Drakulics elvtárs című filmet fényképezte. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta. A vágó Csillag Mano lesz, az art department látványtervezője Valcz Gábor, míg a különleges jelmezeket Bárdosi Ibolya jelmeztervező álmodta meg, közölte a filmet támogató Nemzeti Filmintézet.

Kapcsolódók

Kimaradt?