Téglás István, a Bukaresti Nemzeti Színház székelyföldi színésze: „Cristi Puiuval a legjobbkor találkoztam”
Székelyföldön, Baróton nőtt fel, Marosvásárhelyen végezte el a színészképzést, majd erdélyi és budapesti próbálkozások után Bukarestben vált sokat foglalkoztatott, elismert színésszé Téglás István, akit az elmúlt időszakban a román filmes szakma is felfedezett magának. Játszott Cristi Puiu Berlinálén díjazott új filmjében, a Malmkrogban, megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Gopo-díjat Corneliu Porumboiu A hegyek szigete (La Gomera) című filmjéért, és szerepel a 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) a legjobb román elsőfilm díjával kitüntetett Urma (r. Dorian Boguță) című filmben is. Bár sokáig hiába járt filmes castingokra, a színész utólag úgy gondolja, a legjobb pillanatban találtak rá ezek a szerepek.
Az utóbbi időben több interjúban meséltél arról, hogy hogyan jutottál el a tánc, a mozgásszínház által Bukarestbe, majd hogyan tanultad meg fokozatosan akcentus nélkül beszélni a román nyelvet, és kaptál egyre fontosabb prózai szerepeket is. Mikor jutott először eszedbe, hogy filmszínész is lehetnél?
Eleinte nem, hogy nem jutott eszembe, hanem nem hittem, hogy megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy arra gondoljak, hogy ez valaha be fog teljesülni. Azt éreztem, hogy távol vagyok én ettől. Ahogy mondtad, én a tánc gondolatával indultam, persze nyitott voltam bármilyen más művészeti ág iránt is, csak abból kiindulva, hogy nem beszéltem annyira jól a román nyelvet, nem volt biztos, hogy másra lehetőségem lesz… Pár évre rá, mikor úgy döntöttem, hogy Bukarestben maradok, és elkezdtem játszani is (mert ebből a táncos „menetből” nem lehet megélni), akkor már megfogalmazódott bennem, hogy talán jó volna ezt is megpróbálni, és voltam pár castingon, csak soha nem kaptam lehetőséget. Ez több mint tíz évig eltartott, az elmúlt három évben kezdtem csak a román filmes szakmában létezni.
Mi szerint válogattad a filmes projekteket, amikre jelentkeztél?
Sajnos nálunk elég kevés film születik, a filmes szakma gyerekcipőben jár, még mindig, olyan szempontból, hogy nincs rá pénz, stb. Így még most sincs az, hogy válogathatnék a projektek között. Amire hívtak, és amiről úgy tűnt, hogy nem teljesen ellentétes mindazzal, amit én gondolok a világról, arra jelentkeztem. Témával kapcsolatban nem szoktam válogatni, inkább a minőség számít, hogy mennyire igényes a projekt. Volt olyan filmes projektem az elmúlt három év alatt, amióta ezt szerencsém van csinálni, ami nem egészen képviseli mindazt, amit én gondolok erről, de fontos volt, hogy részt vegyek benne, főleg amiatt, hogy új vagyok, és nincs elég tapasztalatom, nem mondhatom azt, hogy száz százalékos filmszínész vagyok.
Milyen volt, amikor először kamera elé álltál, mennyire volt segítségedre a színpadi tapasztalatod?
Az első komolyabb szerepemet az Egy herceg és egy fél (Un prinț și jumătate) című filmben játszottam. Nehéz volt, mert nem volt nagyon pontos szövegkönyv, ugyanakkor az könnyített a helyzetemen, hogy ez a film rólunk szólt, barátok voltunk az életben is, és nem kellett magam nagyon átképzelnem valakibe, saját magam tudtam lenni. Fontos volt az is, hogy a rendező, aki a kamera mögött áll, szintén nagyon jó barátom, ettől úgy tűnt, hogy a kamera jámborabb, mint általában, de amúgy nem az.
Színészként mi a legfontosabb különbség aközött, hogy színházi előadásban vagy filmben játszol? Olvasd tovább a Filmtetten!