Korábban, már augusztus második hetében megtartják a brassói Magyar Színházfesztivált

Az eddigiektől eltérően idén rövidebb programmal, ebből kifolyólag pedig kevesebb meghívott előadóval tartják meg a negyedik brassói Magyar Színházfesztivált. A rendhagyó módon nem októberben, hanem augusztus 13–16. között zajló eseményen az országok közötti utazási korlátozások miatt csak erdélyi színházak társulatai lépnek színpadra.

A számos különbség sorába beletartozik az is, hogy járvány-megelőzési célból idén csak szabadtéri előadások lesznek a Színházfesztiválon – közölte a Maszollal Toró Tamás főszervező, a brassói önkormányzat kultúráért felelős szakosztályának vezetője. A városi tanácsos hozzátette, hogy a korlátozó intézkedéseknek annyi előnye mindenképp van, hogy így nagyobb hangsúly helyeződik az erdélyi társulatokra, ugyanakkor lehetőség lesz megtapasztalni a szabadéri színjátszás előnyeit.

„Több olyan előadást is elhoznak Brassóba, amelyeket eddig még nem játszottak szabadtéren, úgyhogy bizonyos szempontból sok premierben lesz részünk a fesztiválon. A koronavírus-járvány megnehezítette a szervezést, hiszen be- és kiléptető rendszereket kell üzembe helyezzünk, meg kell oldanunk a távolságtartási szabályok betartatását, a maszkviselés kötelezővé tételét” – részletezte a kulturális szervező.

Hozzátette, anyagi szempontból is a szokásosnál megterhelőbb az idei fesztivál megszervezése, hiszen a járvány miatt több támogatási forrás apadt el, nagyobb mértékben támaszkodnak a brassói magyar vállalkozók segítségére.

A fesztivál a brassói Áprily Lajos Főgimnázium udvarán zajlik majd, ahol a szervezők színházi tereket alakítanak ki a meghívott csíkszeredai, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi társulatok és előadók számára. A brassói színházfesztiválra online, a bilete.ro honlapon lehet jegyet váltani, illetve hétköznapokon 8.00 és 16.00 óra között az brassói RMDSZ székházában.

A fesztiválprogram változatos – a komoly drámai műfajoktól (köztük kétnyelvű előadás is van) a vidám, zenés produkciókon át egészen a tűz showig. A rendezvény fővédnöke Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, egykori kulturális tárcavezető, társszervezője az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI), partnere pedig az RMDSZ Brassó megyei szervezete.

Izgalmas kínálat járványidőben is

A fesztivál első napján, augusztus 13-án Szabó Enikő csíkszeredai színművész és zenész meghívottjai lépnek fel, akik „verskoncertjük” keretében Arany János, József Attila, Radnóti Miklós, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Kemény István, Lackfi János és Orbán János Dénes költők megzenésített verseit adják elő.

Második nap, augusztus 14-én egy erős asszony és édesanya történetével ismerkedhetünk meg a Csíki Játékszín színművésze, Dálnoky Csilla előadásában. Háy János magyarországi drámaíró A halottember című színművének csíkszeredai színpadra adaptált történetében a gyermekét egyedül nevelő asszony sorsába nyerünk betekintést, akinek férje a fronton harcol már hosszú ideje. Majd jön két levél… Az egyik éppen a családapa halálhírét hozza…

A seregszemle harmadik napján, augusztus 15-én két előadás is lesz. Elsőként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lép fel a Tündérország/Țara Zânelor című kortárs dráma előadásával, amelynek kiindulópontja valós tény. Egy marosvásárhelyi vegyes családban a román és a magyar nemzetiségek közötti félreértések több generációt is érintenek, amelyek szeretettel és gyűlölettel fűszerezik sorsukat. George Ștefan szövege, amelynek rendezője Keresztes Attila és Laurențiu Blaga, új szemszögből világítja meg az örökös román–magyar etnikumközi konfliktust: előtérbe helyezi a megformált szituáció mélységes humán jellegét, háttérbe szorítva a politikait.

Ugyanaznap a fesztiválon különleges tűz show is megtekinthető. A sepsiszentgyörgyi M Studio cirkuszi hagyományokból inspirálódva látványos tűzzsonglőr produkcióval rukkolt elő, amelyet az elmúlt időszakban sepsiszentgyörgyi negyedekben játszott, „házhoz” vitt. Most, a Pyro című produkcióban Brassóba hozzák el a tüzes mutatványokat.

A fesztivál zárónapján, augusztus 16-án ugyancsak két produkció látható. Elsőként zenés előadás tekinthető meg: ezúttal a Yorick Stúdió projektjeként létrejött, Kór-Társak/Contemporanii című, amely Sebestyén Aba és Monica Odagiu színművészek kétnyelvű verses-zenés előadása, zenekari kísérettel. Zeneszerző: Cári Tibor. A marosvásárhelyi zenés versfüzér Szabó T. Anna, Matei Vişniec, Demény Péter, Monica Mihaela Pop, Kovács András Ferenc, Victor Ioan Frunză, Andrei Huţuleac, Pálfi Ervin és Székely Csaba költeményei ihlette dalokat foglal egybe.

Ugyanaznap, a 4. Magyar (Szabadtéri) Színházfesztivált a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása zárja, a Pálffy Tibor rendezte A Sütemények Királynője című, amely fontos társadalmi témát dolgoz fel. Pintér Béla drámájának főszereplője a hétéves Kosár Erika, története pedig a családon belüli erőszakot mutatja be, amelyről tévéből, rádióból és újságból is értesülünk. Azonban az ott hallott, látott történekkel ellentétben, Kosár Erika a sztori végén győzni fog.

Kapcsolódók

Kimaradt?