Újabb szabadtéri színházi előadást hirdettek Temesváron

Korábbi produkcióját alkalmazza szabadtérre a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával közösen bemutatott Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc június 28-án, vasárnap 18 órától lesz műsoron a volt Arta mozi nyári kertjében.

„A burundanga emlékezetkiesést okoz. Aki beveszi, olyan, mintha egy kicsit részeg lenne. Az elején kap egy ilyen epilepsziás görcsöt, aztán normálisan tudsz vele beszélgetni, azt teszi, amit mondasz. Aztán egyszer csak elalszik, és amikor felébred, nem emlékszik semmire” – olvasható az előadás beharangozójában.„Az emberek általában az őszinteséget keresik társaikban, hiszen aki hazudik, abban nem lehet megbízni. Éppen ezért sokan arról álmodoznak, hogy mi lenne, ha minden gondolatát hallanák annak, akivel épp beszélnek. Rögtön teljes egészében megismernék a másikat, nem lenne helye titkoknak. A hiba ebben csupán az, hogy az igazságra kevesen készülnek fel” – folyatódik a leírás.

Az előadás főszereplője Berta, egy mindennapi egyetemista lány, akinek viszont egy nap váratlanul megváltozik az élete. Ahogy a történet egyre csak bonyolódik, feltűnik a színen egy rejtélyes nagybácsi is. Jordi Galceran katalán drámaíró humoros darabja hétköznapi emberekről szól, cseppet sem hétköznapi történetekkel.

A Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című előadást Csábi Anna rendezésében láthatják színpadon az érdeklődők.

Kapcsolódók

Kimaradt?