2021-re halasztották az idei Velencei Építészeti Biennálét

Az augusztus végére halasztott időpontban sem nyílik meg a 17. Velencei Építészeti Biennále. A nagyszabású seregszemlét a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt csak 2021-ben rendezik meg, a 2021-es Velencei Képzőművészeti Biennálét pedig 2022-ben tartják meg.

Először augusztus végére halasztották a 2020-as, sorban a 17. Velencei Építészeti Biennálét, majd lemondták az idei rendezvényt. A seregszemle biztosan nem nyílik meg a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt, 2021-ben rendezik meg. A Velencei Építészeti Biennále eredetileg május 23-án kezdődött volna, a járvány miatt azonban a több mint hatvan ország részvételével meghirdetett rendezvénysorozat indulását augusztus 29-re halasztották, változatlanul hagyva a november 29-i záródátumot. Mivel azonban az egész világban fennálló egészségügyi válsághelyzet miatt az augusztus végi időpontra sem tűnt lehetségesnek a rendezvény megszervezése, a művek és a résztvevők hiánytalan utaztatása, a biennálét a következő esztendőre helyezték át.

 

A seregszemle a tervek szerint 2021. május 22-től november 21-ig tart majd – jelentették be a szervezők. Ennek következtében megváltozott az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále időpontja is, amit 2021-ben tartottak volna. Így az 2022. április 23. és november 27. között rendezik meg az észak-olasz városban.

A Velencei Biennále által meghirdetett többi rendezvénysorozat dátuma a tervek szerint már nem változik: a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 2. és 12. között, a Velencei Nemzetközi Színházi Fesztivált szeptember 14. és 24. között, a Velencei Nemzetközi Kortárszenei Fesztivált szeptember 25. és október 4. között, a Velencei Kortárs Táncfesztivált pedig október 13. és 25. között tartják meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?