Pünkösdi koncert Márton Áron emlékére

Pünkösd vasárnapján a Népemért vállalom című zeneművet mutatják be Gyimesbükkben, a kontumáci kápolna melletti színpadon. A Márton Áron életének fontosabb mozzanatait, munkásságát feldolgozó zenemű bemutatása délelőtt 11 órakor kezdődik, az előadást a Duna tévé élőben közvetíti.

A Mustármag Énekegyüttes által színre vitt előadást ugyancsak Pünkösd napján, május 19-én este 8 órától a madéfalvi kultúrotthonban is bemutatják. Pünkösdhétfőn pedig a farkaslaki közösség hallgathatja meg az előadást este 8 órától a helyi kultúrotthonban.

A Magyar mise, Magnificat, Te Deum, Hiszek a romokon zeneművek után a Mustármag Énekegyüttes ezzel a művel szeretné folytatni a több éve elkezdett missziós szolgálatát. A mű szövegkönyvét Papp László írta, zenéjét pedig Csiszér László és Gyárfás Levente szerezték.

Ilyés Gyula a XX. század egyik írója a Márton Áronnal való első találkozás után, amikor elköszönt a püspöki iroda igazgatójától, azt mondta neki: „Egy ember-katedrálissal találkoztam.”

„A Népemért vállalom című zeneműben azt keressük, hogy miből épül fel ez a „katedrális”. Mit lát benne az egykori rabtárs? Miből épül fel ez a rendkívüli szilárd, tiszta egyéniség? Személyiségének titkát keressük s ezek mentén haladva jutunk el az életet és erőt összegyűjtő hajszálgyökerekig, amelyek Jézus Krisztusban s a csíki székely lelkivilágába kapaszkodnak” – foglalja össze röviden a zenemű célját Papp László, aki elmondta az írás során több a táj és történelem kínálta szimbólumot is felhasznált, hiszen a természet közelében élő hívő ember ezekben a szimbólumokban fogalmazta meg a maga számára az egyértelmű válaszokat. Azok hordozzák az életerőt, a kipróbált bölcsességet, és örökérvényű élettapasztalatot. 

A következő időszak bemutatóinak időpontjai:

 Május 19., pünkösdvasárnap d.e. 11 órától - Gyimesbükkben a kontumáci kápolna melletti   színpadon.

  Május 19., pünkösdvasárnap este 8 órától - Madéfalván a Kultúrházban

  Május 20., pünkösdhétfőn este 8 órától - Farkaslakán a Kultúrházban

  Június 15., szombaton este 9 órától - Csíkszentkirályon a plébániakert színpadán

  Augusztus 18., vasárnap este 8 órától - Csíkajnádon a Kultúrházban

Kapcsolódók

Kimaradt?