banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete szolidarizál a NAT-ot bíráló tanárokkal

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalomtudományi Intézete szolidarizál a Magyartanárok Egyesületével és a magyarországi egyetemi oktatókkal, akik korábban bírálták a Nemzeti Alaptantervvel (NAT) január 31-én nyilvánosságra hozott módosításait.

Az új NAT tervezete napok óta vita témája Magyarországon, nem csak a pedagógustársadalmat, hanem a politikusokat is megosztja. Bírálói botrányosnak tartják, hogy Ottlik Géza és az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas, Kertész Imre említés szintjén sem szerepel az alaptantervben, amelyben viszont akár nyilasokkal kollaboráló, vagy náci eszmékkel rokonszenvező konzervatív írók (Erdélyből Nyírő József és Wass Albert) is érdemtelenül nagy hangsúlyt kaptak.

„Ezúton szeretnénk magyarországi egyetemi oktató kollégáink, valamint a Magyartanárok Egyesülete felé jelezni egyetértésünket a 2020. január 31-én nyilvánosságra hozott módosított Nemzeti Alaptantervvel szemben kifejezett szakmai bírálataikkal” – olvasható a kolozsvári Magyar Irodalomtudományi Intézet hétfői Facebook-bejegyzésében.

 

Arra utalnak, hogy múlt héten egyetemi oktatók megütközésüket és felháborodásukat fejezték ki a NAT irodalomtanításra és irodalomtanulásra vonatkozó részletei miatt. Közel ötven, irodalommal, esztétikával, filozófiával foglalkozó oktató nyílt levelet írt alá, amelyben kifejti: az alaptanterv bevezetése óriási visszalépést jelentene az irodalomtanításban egy olyan korábbi oktatási szerkezet felé, „amelytől 1990 után mindenképpen el kellett mozdulni, sőt a 21. században egészen magunk mögött kellene hagyni”.

Az oktatók szerint a most közzétett NAT nem segít abban, hogy megszerettesse a középiskolás korú gyerekekkel az olvasást. Álláspontjuk szerint a NAT alaposan át kívánja rendezni a komoly irodalomtudományos teljesítmények és értelmezői viták nyomán kialakult irodalomtörténeti kánont. A tervezet bántóan ideologikus szándékkal, külső nézőpontból és nagyon leegyszerűsítő módon közelít az irodalmi művekhez, életművekhez és folyamatokhoz.

Miniszteri biztos: még simítanak rajta

Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptantervért felelős miniszteri biztos az ATV Egyenes beszéd című műsorában, pénteken azt nyilatkozta: a NAT gyakorlati megvalósításához szükséges kerettantervek „végleges simítása” még ma is folyik, de az emberi erőforrások minisztere napokon belül közzéteszi őket.

Hajnal Gabriella korábban elmondta, hogy Magyarország egyetlen irodalmi Nobel-díjas írója valóban nem szerepel név szerint az új NAT-ban, de a kerettantervekben benne lesz. Ugyanígy a kerettantervekben fog szerepelni Ottlik Géza, Németh László és Illyés Gyula is, hangzott el az ATV műsorában.

Kapcsolódók

Kimaradt?