A Colectiv-tűzvészről készült filmet a rendező és a szereplők jelenlétében mutatják be

Több mint 50 moziban vetítik február 28-tól Alexander Nanau colectiv című dokumentumfilmjét, amely a 2015. október 30-án, Bukarestben történt 65 halálos áldozatot szedő tűzvész ügyében nyomozó személyekről készült.

Már február folyamán több városban szerveznek közönségtalálkozót is. Kolozsváron a Florin Piersic moziban februrár 18-án két vetítés is lesz a rendező és a szereplők jelenlétében, a 19 órától kezdődőre már elfogytak a jegyek, a 21:30-asra még vannak szabad helyek, közölte a film forgalmazója.

A colectiv a tragédia után eltelt egy év történetét göngyölíti fel, a hatóságokat, az oknyomozó újságírókat, a túlélőket követve. A rendszer és az emberek, az igazság és a manipuláció, a személyes érdek és a közérdek egymásnak feszülését mutatja be, ugyanakkor bátorságról és egyéni felelősségről szól.

A film nemzetközi bemutatója a Velencei Filmfesztiválon volt, ahol első román dokumentumfilmként hívták meg. Bemutatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, a Zürichi Filmfesztiválon, ahol díjat is nyert, valamint a 2020-as Sundance Filmfesztiválon is.

Kapcsolódók

Kimaradt?