Átadták a Magyar Kultúráért-díjakat és a Jakobovits Miklós-díjat Nagyváradon

Oktatókat, történészeket, képzőművészt és diákokat is díjaztak Nagyváradon január 22-én, a magyar kultúra napján. A Magyar Kultúráért-díjakat 2002 óta adják át a Bihar megyei RMDSZ kezdeményezésére. A Szigligeti Színházban tartott gálaest a Sybill című operettelőadással zárult.

Ünnepi beszédet dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke és Halász János magyarországi országgyűlési képviselő, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke mondott, majd átadták a Magyar kultúráért- emlékplaketteket és díjakat, az In Memoriam Jakobovits Miklós Társasággal közösen a Jakobovits Miklós-díj, illetve a Himnusz-klub (ez a nagyváradi iskoláknak szóló pályázat) elismeréseit.

A kultúra megtartó erő

A Himnusz születésének napja legújabb kori történelmünk során, 1989-ben vált ünnepé, mondta dr. Papp László, aki felidézte: Kölcsey Ferenc a Debreceni Református Kollégium tanulója volt, s Petőfi Sándor, Arany János, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád és Szabó Magda neve kötődik városukhoz, Ady Endre pedig híd Nagyvárad és Debrecen között. Beszélt a két város 1992 óta tartó testvérvárosi kapcsolatáról, a közös projektekről is, és ara is kitért: a Himnusz a nemzeti összetartozás jelképe, akárcsak a nemzeti zászló.

„1823. január 22. Szatmárcseke – Kölcsey Ferenc befejezi nemzeti ódájának, „a magyar nép zivataros századaiból” alcímmel ellátott Hymnuszának a megírását. A 197 évvel ezelőtti Szatmárcseke a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye inkább periférikus részén, ma pedig a trianoni határon elhelyezkedő települése, amely, ha az év egyetlen napján is, de nemzeti zarándokhellyé emelkedik, ahonnan a nemzeti egység gondolata és a magyar kultúra átsugárzó ereje egyszerre ragyog föl” – kezdte beszédét Cseke Attila, aki arra is kitért: köszönet illeti az anyaország kormányát a hathatós támogatásért, de a magunk és kultúránk megmaradásért vívott harcot nekünk, itthon maradottaknak kell megvívnunk. Magyar kultúránk az egyik fő megtartó erőnk, önazonosságunk meghatározója, mondta a szenátor, aki gratulált a díjazottaknak is.

Halász János szintén felidézte a Himnusz befejezésének napját, s mint mondta, annak írója, bár még nem tudhatott az elkövetkezőkről, például 1848-ról, a kiegyezésről vagy a 20. század viharairól, Kölcsey mégis szinte beleírta a Himnuszba azokat. Idén, 2020-ban elmondhatjuk, hogy bár megbűnhődtünk, a jó Isten védő kart is tartott felénk. A kultúra megtartó erő, a társadalmi és gazdasági fejlődés alapja, mondta az országgyűlési képviselő, aki a nemzeti összetartozás évének fontosságára is kitért beszédében.

Ők az idei díjazottak

A gálaest a díjátadással folytatódott, a laudációkat Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és Hajdu Géza színművész olvasta fel.

Az idei Magyar Kultúráért emlékplaketteket Orbán Ilona berettyószéplaki iskolaigazgató, a Bodzavirág Néptánccsoport alapítója, Micle Rozália köröstárkányi tanítónő, a Százszorszép Néptánccsoport vezetője, valamint Szőcs Lőrincz és népi zenekara vehette át.

Magyar Kultúráért-díjat Kormányos László történész, Nagyvárad krónikájának szerzője, ifj. Kovács Levente színművész és Nagy Mihály Zoltán történész, levéltáros, a (Le)hallgatásra ítélve. Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957-1960) című könyv szerzője kapott (interjúnk itt olvasható).

Az idei életműdíjat Péter I. Zoltán helytörténész, közíró, többek között Ady Endre teljes Az Értől az Oceánig című életrajzának szerzője vehette át.Jakobovits Márta Ferency Noémi-díjas keramikusművész és Jovián György Munkácsy-díjas festőművész adta át a Jakobovits Miklós díjat, ezt idén Kerekes Gyöngyi képzőművész vehette át, méltatását Keserü Katalin művészettörténész olvasta.

Végül a váradi RMDSZ szervezet által meghirdetett Himnusz-klub pályázat (a diákoknak a Himnuszról kellett rövidfilmet készíteniük) díjait adták át Muraközi István berettyóújfalusi polgármester közreműködésével.Az általános iskolák közül Debrecen város különdíját a Dimitrie Cantemir Általános Iskola, a középiskolák közül a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum csapata vehette át, Berettyóújfalu különdíját a Művészeti Líceum és az Ady Endre Elméleti Líceum diákjai, a váradi RMDSZ-ét pedig a Szacsvay Imre Általános Iskola és Mihai Eminescu Főgimnázium csapata vehette át.

Kapcsolódók

Kimaradt?