Spike Lee lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke

Spike Lee vezetésével dől el 2020 májusában az Arany Pálma sorsa, jelentették be a cannes-i filmfesztivál szervezői. Az amerikai filmrendező a zsűri élén Alejandro G. Iñárritut követi, akinek a vezetésével a dél-koreai Bong Joon-ho Élősködők (Gisaengchung) című filmjének ítélték az Arany Pálmát a fesztivál döntnökei.

A brooklyni filmrendező az 1980-as évek óta visszajáró vendége a fesztiválnak, Csuklyások – BlacKkKlansman (BlacKkKlansman) című filmje 2018-ban nyerte el a zsűri nagydíját. A Ku Klux Klanba beszerveződő rendőr története a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját is elnyerte. Spike Lee az afro-amerikaiak problémáit, konfliktusait, múltját és jelenét mutatja be filmjeiben, a társadalom perifériáján élők érdeklik. Fontosabb korábbi filmjei a Szemet szemért (Do the Right Thing), a 4 Little Girls, Az utolsó éjjel (25th Hour) vagy a Michael Jacksonról szóló Bad 25.„A cannes-i filmfesztivál – amellett, hogy a világ legfontosabb filmfesztiválja –, hatalmas hatással volt a karriereremre. Cannes mondhatni meghatározta, hogy kivé lettem a filmművészetben” – idézi Spike Lee nyilatkozatát a Variety. A filmrendező sok fiatal filmest is ide irányított, például Ladj Ly-t, aki Les Misérables című filmjével versenyzett Cannes-ban, és a legjobb nemzetközi film kategóriájában Oscar-díjra jelölték.

A cannes-i filmfesztivál elnöke, Pierre Lescure és igazgatója, Thierry Frémaux közös közleményt adott ki, miszerint Spike Lee nézőpontja értékesebb, mint valaha. „Cannes természetes élőhelye és globális hangszórója mindazoknak, akik újraélesztik az elméket, és megkérdőjelezik az álláspontjainkat, megrögzött gondolatainkat. Lee lobogó személyisége biztosan felrázza az állóvizet” – írták.

A 73. cannes-i filmfesztivált május 12. és 23. között szervezik meg, a versenyfilmeket és a zsűri összetételét április közepén teszik közzé. 

Kapcsolódók

Kimaradt?