„Nem sáfárkodtak a legfényesebben az elmúlt száz évvel” – írja a népszerű történész, Lucian Boia legújabb könyvében, amelyet Rostás-Péter István fordításában a Koinónia Kiadó jelentetett meg. Az ókori Dáciától a nagy egyesülésen át a mai Romániáig című kötet bemutatóján megtudtuk, a szerző nemcsak rámutat a román történetírás mitikus elemeire, hanem kérdéseket is megfogalmaz: „a kertvégi illemhelyek, a plagizált dolgozatok, a virágzó börtönirodalom, a kevés autópálya láttán miért nem lázadnak fel a mai fiatalok a jelenlegi rendszer ellen, akárcsak elődeik '89-ben?”

A könyvbemutatón Rostás-Péter Istvánnal dr. Lönhárt Tamás történész beszélgetett, aki a „terjedelmében nem tekintetes, de annál inkább magvas” esszékötet társszerzőjeként mutatta be a fordítót. Hozzátette, az alig több mint nyolcvan oldalas kötet a fordító fogalomhasználatának köszönhetően néhány óra alatt átolvasható, de éveken keresztül gondolkodtathatja az embert: fele a dák kortól az egyesülés befejezéséig tartó eseményekkel foglalkozik, a második rész pedig kimondottan a huszadik századra fókuszál.

Lucian Boia szerint a román nemzettudat pillérei három szóra csökkenthetők: ősiség, kontinuitás, latinitás. Az ősiség „legfontosabb tézise” Vasile Pârvantól származik, ő ugyanis a dákok leszármazottaiként határozta meg a román nemzetet. Boia rávilágít arra, hogy Pârvan az ókortörténetre a modern nemzet fogalmát vetíti ki ezzel az állítással, ugyanis az egy nyelvet beszélő, egy történelmi hagyománnyal rendelkező, egy területen fejlődő közösség az ókorban nem jelentett szempontot, ezek csupán a 19-20. század modern nemzetösszetevői.

„A latinok a dákokból lettek: minden, ami civilizáció, a nagy Dáciából nőtt ki”

A könyv hitelteleníti a géta-dák eredetet, ugyanis leírja, hogy az ókorban a géták a Kárpátoktól az Al-Duna irányába húzódó területeken éltek, és az Al-Duna nemcsak északi, hanem déli részein – azaz a mai Bulgária területén – is laktak törzseik. A dákok pedig a Kárpátok ívétől északra, a mai Erdélyt és a Tiszáig húzódó területet fedték le. „E kettő bizonyítja, hogy a mai Románia területén nem egy, hanem két ősi nép élt, külön a géták és külön a dákok, olyan pedig nem létezett, hogy géta-dákok” – hangsúlyozták a könyvbemutatón.

Hozzátették, „innentől kezdve egyre kevesebb a történelem és egyre több az emlékezetpolitika, hiszen újabban olyan elméletek is megjelennek, amelyek szerint maga Jézus is román volt, és abban a pár évben, amikor nem tudjuk, mit tevékenykedett, valójában ezeken a területeken járt, és szívta magába a bölcsességet”.

A beszélgetés során a középkori tagoltságról is kiderült, a tankönyvek hiába nevezik románnak Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát, mindez nem reális, ugyanis a középkorban a nemesség, a dinasztia, a senior-vazallusi viszonyok, a hűbériség és a rendiség határozta meg a család, a nemzetség, a törzs, a közösség világát. Ennélfogva Erdély nem lehetett román állam, mert a középkorban nem népszavazás útján döntötték el, hogy kié legyen és merre tartson, hanem a fejedelemség vezető elitje alapján: Erdélyben az elit magyar volt, és az államszervezet is magyar volt – nyomatékosította dr. Lönhárt Tamás.

Ezer év Románia írásos dokumentumok nélkül

A könyvbemutatón megtudtuk, manapság több román történész is megkérdőjelezi a román nemzetbe sulykolt elméleteket. De arra a kérdésükre, hogy mi történt azzal az ezer évvel, amiből nem maradt fenn írásos dokumentum, szabványos indoklás érkezik: a népek jöttek-mentek, az őshonos lakosság pedig felvonult a hegyekbe, és ott túlélte a népvándorlást. Ez azt jelentené, hogy a hegyekben maradtak írásos nyomai annak, hogy létezett az őshonos nép, ezekre a bizonyítékokra viszont még senkinek sem sikerült rálelni – világítottak rá a szakemberek.

Hasonlóan megkérdőjelezhető a tankönyvek „forgatókönyve” is, amelyek alapján 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchiával és Németországgal szövetséges Románia nem lép be a háborúba, hanem kivár, és csupán akkor csatlakozik kényelmesen, amikor már eldőlt, ki győzedelmeskedik – ez Lucian Boia értelmezésében nem igaz, ugyanis 1916-ban nem áll nyerésre az Antant, és még 1918 első felében is a Központi hatalmaknak kedvez a szerencse.

Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia 1916-ban roppantja meg a francia és a kis angol expedíciós sereget, amely az Antant végét eredményezi. A franciák és az angolok voltaképpen bármit aláírnának ebben az időszakban, csak hogy meggyengíthessék a rájuk nehezedő nyomást, ezért kötik meg a londoni szerződést 1916-ban, és így lép hadba Románia is – tudtuk meg.

100 év alatt ment-e előre Románia?

Boia úgy véli, a nemzet még mindig ott tart, hogy annak örvendezik, ami száz évvel ezelőtt volt, és az ország nem nőtt fel a feladatához. „Nem sáfárkodtak a legfényesebben az elmúlt száz évvel”, hiszen Románia gazdaság, társadalom, demográfia, modernizációs infrastruktúra szempontjából is megkérdőjelezhető, nem beszélve a moralitásról és a jövőképről. Negatív rekordokat döntöget az ország, pedig ha ennyi idő alatt felnőtt volna a feladatához, akkor „olyan lenne a történelme, mint Franciaországé, és akkora lenne a demográfiai ereje, mint Kínáé” – mutattak rá a szakemberek Boia gondolatai alapján.

Arra is rávilágítottak, hogy a történészek feladata nem a dicshimnuszok zengése, hanem ellenkezőleg: pontos identitást, önképet, diagnózist kell meghatározniuk, mert ezek híján a jövőről alkotott tervek is hibásan szövődnek. Mi sem bizonyítja ezt hitelesebben, mint az elmúlt évek tankönyv-botrányai: egy nagykorúsítás története, amely 2000-től 2018-ig húzódott, mégsem eredményezett előrelépést – magyarázta dr. Lönhárt Tamás.

Kiderült, az alternatív tankönyvek kapcsán a 2000-es évek elején két kolozsvári tankönyvírót is a parlamenti bizottság elé citáltak meghallgatásra, mivel komolyan vették feladatukat, és a gyermekek nyelvezetén elgondolkodtató kérdéseket vetettek fel. A megfélemlítést követő években ki-ki reménykedett, hogy megváltozik az elképzelés, de 2018-ban változás helyett a kormány és a parlament jóváhagyásával még az alternatív tankönyvek logikáját is eltörölték és bezúzásra ítélték azokat. „A nagykorúvá válás folyamatában is földtől földig értünk” – érvelt dr. Lönhárt Tamás.