Az aradi Delta galériában látható Gyergye Krisztián díjnyertes „táncfestménye”

Az aradi Delta Galériában a kortárs magyar táncművészet egyik legizgalmasabb alakjának, Gergye Krisztiánnak Aukció /festészet – tánc – képrombolás/ című performanszát láthatják az érdeklődők hétfőn este hattól.

Az 50 perces performansz a művész által tánc közben megfestett képek árverésével zárul. A befolyt összeget a Képzőművészek Romániai Szövetsége aradi tagozatának ajánlják fel, közölte a szervező Aradi Kamaraszínház.

Az előadás beharangozója szerint “name” egy ismeretlen, anonim képzőművész, kinek ecsete a táncos, vászna a színpadi tér. Koncepciójában a táncelőadás és annak minden tényezője csak ürügy és eszköz. Színpadi előadók személyisége mögé bújva végső célja a személytelenség maximumában alkotott legszemélyesebb felmutatása, a tettes nyomainak kisajátítása, és a mindenkori értékítéletektől való függetlenség megőrzése. Anonimitása teljes körű. Alkotói vágya örök.Gergye Krisztián művészetének egyik legizgalmasabb oldala a zenéhez és a képzőművészethez fűződő viszonya. Az Aradra meghívott Aukció című produkció egy önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként egyaránt értelmezhető mozgásszínházi felfogást tükröz.

Legfontosabb célja egy képzőművészeti alkotás - egy festmény – amely színpadi cselekmény és gesztussor segítségével kel életre. Az alkotó tánc közben saját testével fest a vászonra. Az előadás során szemünk előtt zajlik le egy művész metamorfózisa, melynek eredményeképpen a színház és a képzőművészet világa kölcsönhatásba lép, majd az előadás végére egybeolvad.  Az előadás során születő festmények egy aukció keretében  „kiállításra“ és „eladásra“ is kerülnek az este folyamán. Azok, a késznek kikiáltott képek pedig, amelyek nem találnak gazdára, azonnal megsemmisülnek.

Az előadás elnyerte a VI. Monotánc Fesztivál fődíját, a Monodíjat. Az aradi eseményre a belépés díjtalan, ülőhelyek nem biztosítottak.

Kapcsolódók

Kimaradt?