Bolyai – párbajjelenetet megidézve mutatták be Láng Zsolt regényét a könyvvásáron
„Tompa Andrea Omertája óta nem volt olyan magyar olvasmányélményem, mint a Bolyai, nem akartam letenni” - így vezette fel Láng Zsolt új regényét Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében tartott pénteki könyvbemutatón.
Nem tudom, hogy a Teleki Téka Bolyai múzeumában szervezett pénteki kulturális eseményen jelen lévő több tucatnyi érdeklődő közül hányan olvasták a Bolyait, de azt jól jelzi, hogy nemcsak a szerző, hanem a „címszereplő matematikusgyerek” is óriási népszerűségnek örvend Marosvásárhelyen. A Bolyaiak városának híressége legalább akkora zseni volt, mint Albert Einstein, mégis elfeledték, eltörpült az apját övező (el)ismertségben.
Pontosabban nincs elfelejtve, csak keveset tudnak Bolyai Jánosról abban a városban (is), amely büszke rá. Nyilván, nem azt várja el senki az utókortól, hogy tudjon arról, hogy a Kulin György által 1937. november 26-án felfedezett kisbolygó szinte Bolyai János nevét kapta, aztán végül a Farkaséra keresztelték. Vagy azt, hogy a tizennégy holdkráter közül egyik a Bolyai János nevet viseli (egy másik a szintén matematikus Neumann János nevét).
Vagy azt, hogy az ő felfedezése nélkül nem lehetne orbitális pályára állítani az űrszondákat. De talán többnek kellett volna maradnia a kollektív emlékezetben az Appendix szerzőjéről, aki ezt írja apjának: „Mihelyt rendbe szedem, el-készítem, s mód leszsz, a parallelákról egy munkát adok ki; (…) ha meg-látja Édes Apám meg-esméri; most többet nem szólhatok, tsak annyit: hogy semmiből egy ujj más világot teremtettem”.
A nem euklideszi térgeometria megalkotója, aki a felfedezésével évezredes rejtélyt/hiányérzetet oldott meg, mára már elfoglalhatta méltó helyét a tudományban. Csorvássy István és Izsák Márton 1957-ben leleplezett, Bolyaiakat ábrázoló szobra a város szimbóluma, az attól pár száz méterre levő Pszeudoszféra, amelyet Bolyai János geometriában és térszemléletünkben kiváltott felfedezése ihletett, még mindig csak amolyan fehér holló a köztéri szobrok között, mint amilyen a matematikuszseni volt apja és Carl Friedrich Gauss árnyékába.
Utóbbi, aki maga is tudta, hogy az euklideszi geometriában leírt párhuzamossági axióma cáfolható, azt írja Bolyai Farkasnak, miután elolvassa a már említett Appendixet, hogy ha ezt nyilvánosságra hozná, neki vége lenne. De nyugodtan beszélhetünk Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij orosz matematikus árnyékáról is, aki Bolyai Jánossal egyidőben, de tőle függetlenül volt a nemeuklideszi geometria egyik megteremtője.
De nemcsak a számokkal és a hegedűvel bánt kiválóan a matematikuszseni - egyesek félelmetes párbajhősnek írják le, egy alkalommal a bécsi katonai katonai akadémián tizenhárom tiszttársával vívott egymás után párbajt, pihenőként azt kérte, hogy hegedülhessen két menet között.
Svájcban írta regényét Láng Zsolt
A 25. Marosvásárhelyei Nemzetközi Könyvvásár - amelynek egyik legfontosabb könyvújdonsága Láng Zsolt Bolyai című nagyregénye - egy párbajjelenetet is megidézett a Teleki Téka udvarán. Ezzel kezdődött a könyvbemutató, amelynek mindjárt az elején megtudtuk, hogy a mai magyar irodalmat is foglalkoztatta Bolyai János meg nem értettsége, „elfelejtett, korábban fel nem fejtett zsenisége”.
Láng Zsolt felidézte: 1996-ban Esterházy Péter mondta neki, hogy írna egy regényt Bolyai Jánosról, tervezte is, több hetet tölt a Teleki Tékában, tanulmányozza azt, ami fennmaradt róla. A párhuzamos univerzumokban játszódó történetek atyjának nem adatott meg a lehetőség, hogy megírja ezt a regényt. Erre Láng Zsolt vállalkozott, aki a Bestiárium Transylvaniae trilógia után nem írt regényt - így még maga a Jelenkor igazgatója is meglepődött, amikor letették elé a kéziratot, azzal a megjegyzéssel, „ezt mindenképp el kell olvasnod”.
Az erdélyi szerző Svájcban kezdett el dolgozni nagyregényén, amely a történelem megírhatóságának a problémáját is felveti. Kiragadta Bolyai Jánost Marosvásárhelyről, ahol számtalan pletyka keringett róla, „kortársai is tudták, hogy nagy koponya, de sok mindent nem láttak belőle”. Láng Zsolt abba a Svájcba vitte el egy prendrive-on a kéziratokat, leveleket, ahol szinte mindenki pontosan tudja, hogy ki volt a matematikuszseni. A szerző elismerte: „más volna ez a regény, ha nem Svájcban íródott volna, a Bolyai utolsó hat hónapja alatt Kaliforniában voltam, ahol a végtelen élményével szembesültem, ahol sok minden megerősödött bennem”.
Láng Zsoltot leginkább Bolyai János Üdvtana foglalkoztatta - amelyet, harminc éven át próbált a tudós megírni - könyvében párhuzamos szálakon futnak a történetek, egyszerre nyerünk bepillantást a nagy matematikus életének egy-egy epizódjába, levelei révén legtitkoltabb gondolataiba és követhetjük, ahogy a kortárs szerző a svájci kolostorban Bolyai kéziratait tanulmányozza. Ez a bezártság párszereplőssé tette a művet, de a helyszín révén európaivá is a Bolyai-történetet, amely bizonyítja, hogy a világ megismerhető és nincs ellenünk.