Elise Wilk és Kincses Réka emigrációról szóló előadásait mutatják be Marosvásárhelyen

A kivándoroltak és az itthon maradtak szemszögéből foglalkozik az emigrációval a marosvásárhelyi Yorick Stúdió két előadása. A Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projekt tizedik kiadása alkalmából Elise Wilk német és Kincses Réka magyar nemzetiségű, romániai származású drámaírókat kérték fel színdarabok írására.

Elise Wilk Eltűntek című drámáját már szeptemberben bemutatták Sebestyén Aba rendezésében, november 17-én és 18-án pedig ismét műsorra tűzik. A dráma egy erdélyi szász család történetét meséli 1944-től napjainkig. A történet három részre tagolódik, Románia történelmének három kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódva: 1944-1945 (mikor a németeket szovjet munkatáborokba deportálták), 1989-1990 (a romániai forradalom, melyet a német kisebbség tömeges kivándorlása követett) és 2007 (Románia csatlakozása az Európai Unióhoz).Az Albert Mária fordítása alapján készült előadásban fellép a Párizsban élő színész, sanzonénekes Szilágyi Enikő (akit nemrég egy kolozsvári beszélgetőesten hallgattunk meg). A szereposztás tagjai továbbá Bajkó Edina, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Tóth Zsófia, Sebestyén Aba. A zenét Cári Tibor szerezte és Domahidi Katalin, valamint Vilhelem András adja elő, a díszlet- és jelmezterv Sós Beátát dicséri, a rendezőasszisztens Máthé Barbara, a dramaturg Cseke Tamás.

Borderline, azaz karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza!

A marosvásárhelyi születésű, Berlinben élő rendező, Kincses Réka az eddigi munkáira is jellemző önéletrajzi ihletésű, dokumentarista előadással válaszol a felkérésre. Korábbi, 2014-es rendezése, az Alina Nelegával közösen rendezett, román és magyar színészekkel játszott kétnyelvű előadás, a Double Bind is dokumentarista színház, amely személyes és kollektív narratívák találkozásából született.

A Borderline a devised theatre (azaz közös alkotás, közösen kitalált szöveg) eszközeivel létrejött előadás - olyan alkotók közös munkájából született, akik mindannyian kultúrák között élik mindennapjaikat, a saját életükből merítve tudnak reflektálni a darabban felvetett személyes és kollektív, aktuális társadalmi témákra. A Berlinben játszódó karácsonyi történet egyszerre szól a kivándorlásról és az otthonmaradásról, a generációk közti különbségekről, a kisebbségi létről és migránskérdésről a valóságból inspirálódott figurák hiteles hangján.

A darab kiindulópontja, hogy Csöpi néni és Egon bácsi meglátogatják Lujzát, a Berlinben élő lányukat, hogy az ünnepet együtt töltsék. Lujza barátját, Bendixet felkészületlenül éri a látogatás. Éppen egy projekt leadására szeretne összpontosítani. Mire Lujza hazaér a menekültotthonból, ahol szociális munkásként dolgozik, családja már legyőzte a nyelvi akadályokat, és egy üveg pálinka mellett világnézeti kérdéseket feszeget. Később váratlan látogatók is érkeznek.

Az improvizáción alapuló, műhelymunkából született kísérleti színházi előadásban Biluska Annamária, Bíró József, Tompa Eszter, Philipp Droste, Mo Badis Hayder és Sreeraj Kaniyamparambil játszik. A Borderline dramaturgja Pálffy Zsófi, díszlet- és jelmeztervezője Sós Beáta, rendezőasszisztense Kacsó Judit-Andrea. A bemutató időpontját később teszik közzé.

Kapcsolódók

Kimaradt?