banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ingyenes, változatos és meglepetést tartogat – közeledik a 19. Filmtettfeszt

Tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Filmtett Egyesület a már jól ismert és közkedvelt Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét, „amelyet akkora bedobással szerveztek, mintha a 20. kiadásra készülnének” – tudtuk meg az esemény pénteki sajtótájékoztatóján. A rendezvény újításokkal és rengeteg bővítéssel startol: kiterjesztett helyszínek, több partner, színes kínálat, gyermekprogramok, előadások és frappáns közönségtalálkozók várják az érdeklődőket október 2–6. között Kolozsváron.

A 19. Filmtettfeszt tizenöt városban bontakozik ki: az eddigiekhez képest 3 új helyszínnel bővül a partnerlista, így Nagykároly, Nagyszalonta és Szamosújvár is csatlakozik. A filmeket pedig román, esetenként angol felirattal vetítik a különböző helyszíneken – ismertette a filmfesztivál programot Zágoni Bálint főszervező.

A szervezők szakmai kerekasztalokkal és egyéb rendezvényekkel is fűszerezik a kolozsvári kiadást, amely – ahogyan azt megszokhatták a filmrajongók – idén is ingyenes, és minden korosztály számára hozzáférhető. A laza-spórlós filmfesztivál-hangulatot csupán egy szabály köti: fontos, hogy a helyszínen nulla lej értékű jegyet váltsanak a filmezni vágyók, hogy elkerülhessék a zsúfoltságot és a kavarodást – hangsúlyozták a szervezők.

Kikkel találkozhatnak a filmkedvelők?

A kolozsvári Filmtettfeszten 15 nagyjátékfilm-vetítés várja az érdeklődőket: a 19. kiadás a Velencei Filmfesztiválon is bemutatott, Erdélyben forgatott Déva filmmel startol, amelynek rendezője az erdélyi származású Szőcs Petra. A rendezővel, a főszereplővel és a stáb több tagjával is találkozhat a közönség.

Ugyancsak csattanós találkozást ígér az Anna and the Barbies együttes, akiket a róluk szóló Álmatlan dokumentumfilm kapcsán ismerhet meg közelebbről a nagyérdemű. A szervezők Porkoláb Norbert rendezésében markáns dokumentumfilmet ígérnek, lévén, hogy országos premierként debütál az alkotás. De Lévai Balázs rendezőt is megismerheti a közönség a magyar könnyűzene fellegvárának titkait kutató Pécsi szál című filmje kapcsán, valamint az orosz-ukrán fegyveres konfliktust megjelenítő Csuja László rendezővel és Maksay Ágnessel, a Sefket rejtély rendezőjével is találkozhatnak az érdeklődők.

A friss magyar filmek között lesznek kortárs társadalmi jelenségeket vizsgáló drámák is, mint például az Egy nap, a Nyitva és a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :). De fordulatos bűnügyi történeteket (Az úr hangja, X – A rendszerből törölve, Ruben Brandt, a gyűjtő), elgondolkodtató vígjátékokat (BÚÉK), szubjektív látleletet Magyarország jelenéről (Rossz versek) és egy látványos első világháborús utazást is (Napszállta) a nagyközönség elé tárnak a szervezők.

Az idei kiadás is felvonultatja a közelmúltban készült legjobb magyar rövidfilmeket, valamint a Filmgalopp versenyben erdélyi dokumentumfilmesek munkáit mérkőztetik a Sárga Csikó-díjért – ismertették a szervezők. A díj mára életműdíjjá alakult, és nem titkolt információ, hogy az idei kiadás során Fekete Ibolya kapja azt.

Milyen kolozsvári helyszíneken mozizhatnak a filmrajongók?

A Győzelem Mozi, mint jól bevált kolozsvári helyszín, a továbbiakban is izgalmas filmcsemegéket kínál, kiegészülve egy új és izgalmas helyszínnel, a Művész Mozival – tájékoztatott Zágoni Bálint szervező. A gyerekeket a hétvégi klasszikus Macskafogó és a megújult Vízipók csodapók után filmes foglalkozásokra várják, így a Planetarium kávézó is csatlakozik a helyszínekhez.

A 19. kiadás meglepetést is tartogat a nagyérdeműnek, amelyről a szervezők óvatosan és sejtelmesen beszéltek: hogy mit, arról egyelőre mindenki csak találgat, ugyanis a filmfesztivál zárónapjáig dédelgetik azt.

A részletes programról itt olvashatnak az érdeklődők.

Kapcsolódók

Kimaradt?