Székely Csaba Bányavidék-drámáival indítja az évadot a nagyváradi színház

Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának első és második részével nyitja a 2019/2020-as évadot a Szigligeti Társulat szeptember 22-én, vasárnap. A nagyváradi teátrum ezzel ünnepli a magyar dráma napját is, miután a szombatra tervezett programokat a nemrég fiatalon elhunyt Ababi Csilla színésznő búcsúztatása miatt lemondták. 

Vasárnap 17 órától a Bányavirágot, 20 órától pedig a Bányavakságot tűzi műsorára a nagyváradi teátrum.A Bányavirág című előadást 2016 óta játssza töretlen sikerrel a Szigligeti Társulat. A trilógia első része, a Bányavirág egy műhelygyakorlaton született meg, középpontjában pedig egy erdélyi kis falu szürke, rideg valósága áll. A darab páratlan humorral és iróniával beszél egy egy hanyatló, fejlődésében részben önhibáján kívül megrekedt társadalomról, amely képtelen szembenézni a mindennapos idegenségérzettel, s helyette a boldogság látszatát tartja fönn: miközben a faluba érkező televíziós stáb az öngyilkosságok riasztóan növekvő számáról kérdezi a lakosokat, ők büszkén nyilatkozzák, hogy ők minden körülmény között felelősen őrzik a hagyományokat. A falu tragikomikus valóságában egyedül a vigyorgó Illés látja tisztán a helyzetet, őt azonban sem a falu kinézett doktora, sem a meggyötört szomszéd és annak csinos féltestvére, sem pedig saját felesége nem veszik komolyan.

A Bányavakság kíméletlen őszinteséggel és páratlan humorral rajzolja meg egy képzeletbeli székely kisközösség lakosainak fantomképét: a Bányavirágból ismerős helyszínt ezúttal a község polgármesteri címéért vívott harc jellegzetes szereplői lakják be. Ince, a jelenlegi elöljáró foggal-körömmel ragaszkodik székéhez, és mindent megtesz, hogy kihívóját, a szélsőséges nacionalista nézeteket valló Izsákot visszalépésre bírja. Kérésére érkezik a faluba „komiszár” Florin Lupescu, a magyarul is tudó román rendőr, aki azonban figyelmét elsősorban azokra a korrupciós ügyekre összpontosítja, amelyekben a település első embere érintettnek bizonyul. Ince karrierje veszélybe kerül, ezzel párhuzamosan pedig családja széthullásával is kénytelen szembenézni…

A szeptember 22-ei Bányamaratonra jegyek már kaphatók online, illetve a Szigligeti Színház jegypénztárában, amely új helyszínen, a Moszkva (Szilágyi Dezső utca) 7. szám alatt várja az érdeklődőket, amely  hétfőn zárva; kedden és csütörtökön 10 és 19 óra között; szerdán és pénteken 13 és 19 óra között, délelőtt és hétvégeken egy órával az előadások előtt tart nyitva.

A Szigligeti Színház azt is közölte, hogy Ababi Csilla színművész temetése családi körben lesz, színházi búcsúztatóját szeptember 21-én, 15 órakor tartják a Szigligeti Stúdióban. A közös emlékezésre várják mindazokat, akik Csillát szerették és munkásságát tisztelték, ugyanakkor arra kérik őket, hogy utolsó tiszteletadásként koszorút ne hozzanak; kegyeletüket egy-egy szál mezei virággal, illetve mécses gyújtásával róják le.

Kapcsolódók

Kimaradt?