Szentpétervárra viszi a Rosmersholmot a kolozsvári színház

Először turnézik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Oroszországban: az idén Szentpéterváron megrendezett Színházi Olimpiára kapott meghívást az Andriy Zholdak által rendezett Rosmersholm című előadással.

A Rosmersholm két alkalommal, szeptember 13-án és 14-én lesz látható a szentpétervári Alexandrinsky Színház új színpadán, közölte a kolozsvári színház.

A Színházi Olimpiát 1993-ban alapították Görögországban, Theodoros Terzopoulos rendező kezdeményezésére. Az elmúlt két évtizedben Delphoi (Görögország), Shizuoka (Japán), Moszkva (Oroszország), Isztambul (Törökország), Szöul (Dél-Korea), Peking (Kína), Wroclaw (Lengyelország), Új Delhi (India) látta vendégül a nemzetközi vándorfesztivált. A nagyszabású, több hónapig tartó nemzetközi színházi világtalálkozóra 15 ország több mint 30 színházi előadását hívták meg. A szentpétervári közönség egyebek mellett láthatja a párizsi Theatre Buffes de Nord, a Berliner Ensemble, a milánói Piccolo Teatro, togai SCOT Theatre Company, a berlini Schaubühne produkcióit.A kolozsvári színház 2017. március 24-én mutatta be az Ibsen Rosmersholmjából készült előadást. Dramaturgja, Ioana Mălău így ajánlja: „Saját bűnössége elől senki nem menekülhet. Tetteink az ajtó mögül leselkednek, a kandalló hamvában bújnak meg, az ablakban tükröződő arcképünkből néznek vissza ránk. Beszélhetünk, vagy hallgathatunk, bűnösségünk tudata úgy akaszkodik ránk, mint valami átázott kabát. Hogyan tudnánk találkozni egymással enélkül az állandó penészszag nélkül? Megpróbáljuk kinyitni az ablakokat és kiszellőztetni mindazt, ami visszahúz. Felmosni a padlót, elégetni az előérzeteket. Kiáltással elűzni a jó és rossz szellemeket. Rohanni, míg kifogy belőlünk a lélegzet, a gondolat. Majd hátunkra venni a másikat – őt, akit szeretünk –, mint egy zsákot, hogy feloldozzuk őt is.”

A Rosmersholm több fesztiválon is vendégszerepelt, 2017-ben a bukaresti Országos Színházi Találkozón, 2018-ban a sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Fesztiválon és a Pécsi Országos Színházi Találkozón volt látható. A POSZT-on elnyerte a legjobb előadásnak, a legjobb színésznőnek (Imre Éva), és a legjobb díszletnek (Andriy Zholdak, Daniel Zholdak) járó díjat.

Kapcsolódók

Kimaradt?