Megbüntették a kolozsvári színésznőt bántalmazó rendezőt

A Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetősége kivizsgálta a Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának pénteki bemutatója idején történteket, és levont Andrij Zsoldak rendező honoráriumából "egy bizonyos összeget".

Erről Tompa Gábor igazgató számolt be a román közszolgálati televízió kolozsvári magyar adásának szerda délutáni műsorában. Szavai szerint az ukárn rendező megbánta a történteket, és bocsánatot fog kérni a bántalmazott színésznőtől. Tompa Gábor kijelentette: semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága a színházi munkában.

Mint korábban írtuk, a pénteki bemutató idején az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség a színház épületében. A segélyhívószámot az áldozat egyik kollégája hívta, miután az előadás rendezője, a Berlinben élő ukrán Andrij Zsoldak a szünetben agresszíven lépett fel a produkció egyik szereplőjével szemben.

Amint a Krónika internetes oldalán közölte: Andrij Zsoldak szerdán részt vett egy - az előadás kapcsán szervezett - pódiumbeszélgetésen, de elzárkózott attól, hogy a történtekre reflektáljon. Arra a - színész részéről érkező - kérdésre, hogy eszköznek vagy partnernek tekinti-e színészt, kijelentette: "ha elég tehetséges a színész és kellően nagy szíve van, akkor a partnerem. Ha nem annyira tehetséges, akkor követnie kell az útmutatásomat."

A színházi történet erős indulatokat váltott ki az erdélyi magyar közéletben, amelyek fokozódtak azáltal, hogy Tompa Gábor, a színház igazgatója hétfőn a Maszolnak adott nyilatkozatában a színház ügyelőjét hibáztatta, amiért "elhamarkodottan cselekedett", és "az érintettek megkérdezése és a vezetőség értesítése nélkül" hívta a segélyhívószámot.

Tiltakoztak a színészek is

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei szerdán közös nyilatkozatban foglaltak állást a színházon belüli agresszióval szemben   A közösségi hálón közzétett nyilatkozatban aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a színház pénteki bemutatója szünetében a produkció rendezője agresszíven lépett fel egyik kollégájukkal szemben.

 "Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt" - olvasható a nyilatkozatban.

Kapcsolódók

Kimaradt?