Alakul az Oscar-mezőny: Magyarországot Tóth Barnabás, Romániát Corneliu Porumboiu képviseli

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Oscar-díjra Magyarország, Corneliu Porumboiu La Gomera című alkotását pedig Románia nemzetközi film kategóriában.  

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 92. Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. Az Amerikai Filmakadémia áprilisban változtatta meg az idegen nyelvű film kategória elnevezését, írja az MTI.

Az Akik maradtak lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről a második világháború utáni Budapesten. A történet szerint Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), dacos kamaszlány, aki makacsul várja haza szüleit a haláltáborból a második világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által.Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

Corneliu Porumboiu első külföldön forgatott játékfilmjében, a La Gomerában Vlad Ivanov korrupt rendőrtisztet alakít, aki egy spanyol szigetre érkezik, ahol elsajátítja az El Silbo nevű füttykommunikációs módszert. Valódi célja, hogy olyan információt találjon, amely felmenthetne egy romániai börtönben raboskodó üzletembert. A filmben fontos szerepet kapott még Catrinel Menghia, Rodica Lazăr és Sabin Tambrea. A La Gomera forgatókönyve szintén Corneliu Porumboiu munkája, az operatőr Tudor Mircea.Az Oscar-díjra nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadása február 9-én lesz Los Angeles-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?