Ismét jazz tölti meg a nagyváradi Sion neológ zsinagógát

Szeptember 20–22. között a nagyváradi Sion neológ zsinagógában tartják meg az ORA Jazz Fesztivál második kiadását.

A váradi jazzfesztivált 2018-ban indította útjára a Mono Kulturális Egyesület és a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület, az ő szervezésükben tartják meg az idei kiadást is, melyen a szervezők közleménye szerint elismert jazz-zenészeket és a műfaj feltörekvő csillagait láthatja majd a váradi közönség.Szeptember harmadik hétvégéjén a Jakob Bro Trio, Nubya Garcia, az Oláh Dezső Trio, Ilhan Erșahin & Oceanvs Orientalis, Mohamed Najem & Friends és a Svante Henryson Quartet előadásában hallhat a közönség kortárs jazzdarabokat és skandináv stílusban feldolgozott amerikai jazzt, improvizációkat és klasszikusok feldolgozásait egyaránt.A szombaton fellépő Oláh Dezső zongorista például Bartók Béla Hat román tánc című szerzeményét írta át, ezt társaival, Oláh Péter bőgőssel és Lakatos Pecek András dobossal adják elő.

A koncertek mindhárom napon 19 órától kezdődnek majd a neológ zsinagógában. A napijegy 70 lejbe, a fesztiválbérlet 180 lejbe kerül, ezeket online, vagy a helyszínen, az első koncert előtt vásárolhatják meg az érdeklődők. A teljes program ide kattintva olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?