Csűrszínházi Napok: idén a népi jelleg kap főszerepet

Hangsúlyos szerepet kap a hagyományos népi jelleg, a néptánc, népdal és a vidék bemutatkozása az idei Csűrszínházi Napokon – közölték kedden a Marosvásárhelyen tartott programismertető sajtótájékoztatón.

Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház kávézójában Szélyes Ferenc, Kiss Zsuzsa, Vajda György, Török Viola, Kovács Levente, Incze Tünde, Barabás Csaba és Pánczél Szilamér beszélt a mikházi rendezvényekről az újságíróknak. Ahogy Szélyes Ferenc, a Csűrszínház Egyesület elnöke fogalmazott, tavaly azzal búcsúztak, hogy az idei rendezvénysorozat sokkal szellősebb, lazább lesz, hiszen a szervezőknek és a közönségnek is túl zsúfolt volt a hetente szervezett több esemény.

Az idei eseménysorozatnak Backamadaras, a nyárádmenti település bemutatkozása ad keretet. Kiss Zsuzsa, a Backamadaras Egyesület, illetve a község polgármesteri hivatalának képviselője ismertette a tervet. Május 25-én, a mikházi rendezvények első napján hagyományőrző kulturális és gasztronómiai seregszemlére várják az érdeklődőket. Körülbelül húsz kiállító jelezte részvételi szándékát, lesz zöldség, bor, pálinka, sajt, házikenyér, méz. Kézimunkák, székelyruhát is lehet majd vásárolni, illetve mindent, ami helyi sajátosság. Ebből az alkalomból megnyílik a Backamadaras képekben című fotókiállítás, és bemutatják a tavaly Backamadarasról készült filmet is.

Június 1-e a gyerekeké lesz, a tervek szerint a Bekecs Táncegyüttes által kezdeményezett és irányított program, valamint a Napsugár gyermektánc-együttes, Füzesi Albert csoportja is fellép.

Június 8-án a Marosvásárhelyi Művészkuckó Egyesület bemutatja Dés László és Nemes István Valahol Európában című musicaljét Korpos András rendezésében, majd 15-én Gádor Béla és Tasnádi István Othello Gyulaházán című produkciót Lendvai Zoltán rendezésében a Csíki Játékszín előadásában.

A tulajdonképpen Csűrszínházi Napokon, június 28-án kerül sor a mikházi könyvtár és a nyárádmenti szoba, valamint Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményének megnyitójára.

Az október 5-ig tartó gazdag programban nagy szerepet kapnak a népi jellegű rendezvények, de várják Kakucs Ágnes előadását, valamint a nagyváradi Szigligeti Társulat Mikszáth Kálmán Különös házassága című produkciót is. Lesz népdalvetélkedő, amelynek szervezése már elkezdődött, nem maradnak el a könyvbemutatók sem, a Mentor Könyvkiadó legújabb kiadványait ismerteti, a Kriterion pedig Székely Szabó Zoltán Széllyes Sándorról írt könyvét mutatja be.

Egyik különlegessége lesz az idei csűrszínházi sorozatnak a Maros megyei múzeummal közösen szervezett Római Nap, amelyen bemutatják azokat a római kori leleteket, amelyeket Mikháza határában találtak.

A nyári programban szerepel a Szélyes Andrea vezette alkotótábor, a Kovács Levente rendező irányította egykori Majomcsoport találkozója, fellép a  Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, lesz egy Népújság író-olvasó találkozó, hagyományos szüreti bál. A Bálinttrans gondoskodik a Marosvásárhely–Mikháza közötti szállításról.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?