Ezt ígéri hétvégére a Vásárhelyi Forgatag

Fergeteges koncerteket, tartalmas beszélgetésekkel, karitatív akcióval egybekötött sportnapot, és gyerekprogramokat ígér hétvégére a Vásárhelyi Forgatag szervezőcsapata.

Pénteken 17 órától a Kolompos együttes lép fel a Ligetben a gyermekek örömére: rendhagyó helyszínen, a Liget árnyékos fái között zenélnek majd. Este a nagyszínpadon 19 órától Sárik Péter Trió & Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor magyarul című koncertjére kerül sor, 21 órától pedig a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia & Koszika nagyszabású koncertje várja egy igazán különleges műsorral a forgatagozókat.

Szombaton 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében a 100 tagú székely férfikórus előadása nyitja az estét, 19 órától Kerekes Band&Baricz Gergő lépnek fel a Liget nagyszínpadán, 21 órától pedig Keresztes Ildikó varázsol „fergeteges forgatagos hangulatot”, olvasható a szervezők közleményében.

Vasárnap, a Forgatag utolsó napján a Neoton Família Sztárjai lépnek fel a  Liget színpadán. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb magyar együttesének legismertebb dalait a formáció híres tagjai adják elő – nemcsak hangzásban, de látványban is show-gyanús koncerten. Előttük a magyarországi Loyal zenekar csap a húrok közé.

Péntektől benépesül a Liget

Pénteken a kézműves-vásár mellett a könyvvásár is leköltözik a Sportcsarnok melletti fák közé, ahol már enni, inni is lehet. A gyerekeket számtalan szervezet szórakoztatja, miközben a szülők kipróbálják a „részeg szemüveget”, turisztikai értékekről, nyelvtanulásról, autóvásárlásról szereznek ismereteket. Beindul az élet az Egészségforgatag keretében is, számos előadás várja az érdeklődőket az oltások szerepétől az allergiákon át az egészséges táplálkozásig, de ingyenes orvosi tanácsadással is várják az érdeklődőket.

Szombaton szervezik meg az amatőr gyermek-néptáncegyüttesek találkozóját, vasárnap 10:30-tól pedig gyermektáncházba hívják a szervezők a gyermekeket, ahol az Üver zenekar muzsikál és Moldován Emese táncot oktat a Liget árnyékos fái alatt.

Új helyszín: a Sörudvar

A Gasztrosarokban, a Sörház utca 3 szám alatt a pénteki 4. Erdélyi Pálinka- és Párlatverseny után szombaton a kézműves sajtkészítők termékkóstolóval és vásárral egybekötött bemutatkozóval várják az érdeklődőket, vasárnap 9 órakor kezdődik a már jól megszokott Büvős bogrács csapatos főzőverseny.

Új helyszínként rajtol idén a Sörudvar a Forgatagon, a Sörház utcai Jazz&Blues Club udvarán finom kézműves sörök mellett szórakoztató tevékenységek sora vár mindenkit: lesznek gyerektevékenységek, folkest, táncház, előadások, esténként bulik, nem csak a sörimádóknak.

A Borudvarban minden este borkóstolókkal várják a nedű szerelmeseit, de koncertek is járnak a jó bor mellé: pénteken 20 órától az Üsztürü Zenekar koncertezik a Forradalom utca 8. szám alatt, szombaton délelőtt Petit Kvartett, vasárnap a Szintaxis és a Bobfolk szolgáltatja a zenét.

Fuss egy kört a Bolyaiért!

A Bolyai-sportpályán a Fuss egy kört a Bolyaiért című projekt keretében a Bolyai Collegium Alapítvány pályafelújítását és műfüves, illetve gumiborítású pályák kialakítását lehet támogatni, de családi vetélkedőkre is sor kerül. Ugyanakkor a résztvevők örökbe fogadhatnak egy négyzetmétert a felújításra váró pályából, ezzel is támogatva a munkálatokat.

Pénteken 20 órától a Kultúrpalota nagytermében Magyarnóta-estre kerül sor, szombaton 12 órától a Várban a Marosszéki íjászok irányításával négy pályán lehet kipróbálni az íjászatot, a kürtfújást, az ostorozást valamint a kelevézhajítást is. Szombaton 17 órakor a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében megkezdődik a 6. Erdélyi legényes- és verbunkverseny. Vasárnap 19 órától Kilyén Ilka: Isten kezében című versműsorát tekinthetik meg a forgatagozók a főtéri Keresztelő Szent János plébániatemplomban. A teljes program itt böngészhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?