Közös hangot, közös célt keres: megnyílt a Vásárhelyi Forgatag

Hivatalosan is megnyílt hétfő este a hetedik Vásárhelyi Forgatag: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban a köszöntőket követően a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című előadásával lépett fel.

A szervezők beszámolója szerint a közönséget Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke köszöntötte, aki beszédében rámutatott a Vásárhelyi Forgatag fontosságára és céljára: „a Vásárhelyi Forgatagot azért kezdeményeztük, hogy legyen alkalmunk beszélgetni. Odafigyelve egymásra, empátiával, a közös hangot és a közös célt keresve, és azért, hogy ahhoz az asztalhoz, ahol a közös céljainkról beszélünk, mindenki odaférhessen”. A Vásárhelyi Forgatag ideje alatt még mindig sikerül elérni azt, hogy azok a marosvásárhelyiek is, akik homlokegyenest mást gondolnak a világ dolgairól, ezen az ünnepen egy helyre gyűljenek össze, és úgy örüljenek egymásnak, ahogyan azt az ünnepi alkalom megkívánja, tette hozzá.Soós Zoltán főszervező, a Maros Megyei Múzeum igazgatója beszédében elmondta, a Forgatag nem csak egy újabb rendezvény Marosvásárhelyen, Erdélyben, hanem több rendeltetése van: felmutatni Marosvásárhely kultúráját, a közösségi összetartás erejét, és nem utolsó sorban provokálni a várost, hogy ne egy múltba forduló, nosztalgiázó emlékműsor legyen, hanem „a jövő új hangját intonálja”. Soós továbbá hangsúlyozta, hogy akik részt vesznek a Forgatagon, eldönthetik Marosvásárhely és a közösség jövőjét, és „ha jól döntenek, akkor 2020-ban Marosvásárhely legfontosabb terén, a főtéren ünnepelhetnek”.

Az ünnepi köszöntők sorát Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztott konzulja folytatta, aki a Forgatag üzenetére mutatott rá: „A város polgárai élni akarnak, élhető várost akarnak, és itt, a szülőföldjükön akarnak teljes értékű életet élni. Jól tudjuk, hogy ez sokszor jelentett kihívásokat, és sokszor járt megpróbáltatással, de még ennél is jobb érzés tudni azt, hogy valahányszor kihívások és nehézségek támadtak, ezek leküzdésére a vásárhelyiek összefogtak és példát mutattak”. Farkas Balázs hangsúlyozta azt is, hogy a marosvásárhelyiek minden jogos erőfeszítésükben, a feladatok és kihívások megoldásában számíthatnak a magyar kormány támogatására.Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke arra mutatott rá ünnepi felszólalásában, hogy a Forgatag megálmodói azzal a céllal indították el ezt a rendezvényt, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak visszaadják a saját ünnephez való jogot és lehetőséget. „A Forgatag hét éves története bizonyítja, hogy kitartással és munkával olyan rendezvényt lehet megvalósítani, ami többet nyújt, mint a program elemeinek összessége: értéket teremt és hagyományt éltet” – fogalmazott az RMDSZ megyei tanácselnöke. Kiemelte, a Forgatag minden magyar ember ünnepe, amely összeköt, ahol jó egymással találkozni és időt tölteni, ahol jó közösségként örülni, és amely erősebbé kovácsolja közösségünk kötelékeit.

Az ünnepi beszédek sorát Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke zárta. Beszédében rámutatott arra, hogy ilyen ünnepeken egy közösség a hétköznapi létből hosszabb-rövidebb ideig átlép abba a közös térbe és időbe, ami maga az ünnep. Kifejtette, hogy szükség volt néhány olyan emberre, csapatra, akik kitalálták és megszervezték az immár rendszeressé vált Forgatagot. Szükség volt olyan emberekre, „akik nemcsak borongtak a helyzet lehetetlenségén, morfondíroztak és lamentáltak a sors nehézségein, ahogyan errefelé Erdélyben gyakran szokás, hanem úgy döntöttek, hogy tesznek ellene, és változtatni fognak. És nemcsak döntöttek, hanem cselekedtek is – hat évvel ezelőtt megteremtették Marosvásárhely magyar közösségének ünnepét”.  Kelemen Hunor záró gondolatként hozzátette, arccal a jövő fele kell fordulni, tervezni és építkezni kell közösen, egymást nem kiszorítva sem a hétköznapok cselekvéseiből, sem az ünnepek tereiről, még ha azok nem is közösek minden alkalommal.A megnyitó ünnepséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című előadása zárta, amelynek végén köszöntötték a marosszentgyörgyi származású Tóth Melániát, az együttes táncosát, aki 18 évvel ezelőtt hagyta el Marosvásárhelyt, és most örömmel táncolt rokonai, barátai, ismerősei előtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán.

A Vásárhelyi Forgatag részletes programja ide kattintva olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?