Meghatározó magyar kortárs műgyűjteményt mutatnak be Kolozsváron

Első alkalommal tekinthető meg Romániában a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) rangos gyűjteményéből összeállított válogatás. A kolozsvári Centrul de Interes további két új kiállítás megnyitójával várja a látogatókat pénteken 19 órától.

A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA-D) és a Centrul de Interes 2019-ben egy csereprogram keretében két nagyszabású kiállítást rendez Térfélcsere címmel. A kolozsvári galériák egyesülete már bemutatta művészeit Dunaújvárosban, a Kolozsvári Magyar Napokkal egy időben pedig a dunaújvárosi ICA-D gyűjteményéből látható egy nagyszabású válogatás, Deák Nóra és Zsinka Gabriella kurátorok összeállításában, közölték a szervezők.

A kiállítás a magyarországi kortárs képzőművészet mintegy harminc évnyi spektrumát öleli fel – többek között olyan nemzetközileg is elismert művészek felvonultatásával, mint Ádám Zoltán, Bajusz Orsolya, Betuker István, Birkás István, Bogyó Virág, Böröcz András, Braun András, Brückner János, Csákány István, Csáky Marianne, Csörgő Attila, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, Fehér Márta, Friedrich Ferenc, Gémes Péter, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Gróf Ferenc, Horváth Tibor, Kaszás Tamás, Kiss Róka Csaba, Kis Varsó, Komoróczky Tamás, Koronczi Endre, Kovách Gergő, Kupcsik Adrián, Lakner Antal, Lendeczki Kinga, Nagy Kriszta, Nemes Csaba, Oláh Mátyás László, Patakfalvi-Czirják Ágnes, Société Réaliste, St Auby Tamás, Szabó Ádám, Szacsva y Pál, Szalay Péter, Szűcs Attila, Tarr Hajnalka, Várnai Gyula és Várnagy Tibor.

Az 1997-ben alapított Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros Magyarország egyik meghatározó vidéki kiállítóintézménye. Több mint húszéves és közel 350 tételes műtárgykollekciója a budapesti gyűjtemények viszonylatában is jelentős, a benne rejlő potenciált az utóbbi években egyre gyakoribb, rangos nemzetközi intézményektől érkező kölcsönzési igények is jelzik, Portugáliától Japánig. A nagyszabású kiállítás változatos médiumú és műfajú munkákon – szobrokon, objekteken, installációkon, festményeken, fotó-és videóműveken keresztül nyújt átfogó képet egy különleges karakterű, egyedülálló magyarországi gyűjtemény formálódásának történetéről.

Valahova tartozás és a műalkotás státusa

A Centrul de Interes első emeletén a Bázis Project Space-ben Márton Zoltán kiállítással egybekötött fotóalbum-bemutatójára kerül sor. A Valahol otthon című kiállítás a valahová tartozás, az emigráció, a távolság kérdését járja körbe: mit jelent egy új otthon keresése, a benső otthon megtalálása.

A Fake Is the New Real című kiállítás a Nano Galériában a poszt-valóság esszenciális kérdéseire épül: mi a műalkotás státusa; mi marad az eredeti, a hamisítvány, a másolat, a replika határvonalán; hogyan írják újra az imitáció, inspiráció és a lopás elméleteit a képzőművészetben?  Gabriel Marian legújabb alkotásai irodalmi szövegek egymásra írásából, képi egymásra tevődéséből születtek, így az alkotási folyamat lehetőséget nyújtott híres irodalmi szövegek kísérleti  „újraírására”.

Pénteken a kiállítások 19 és 22 óra között látogathatóak, majd augusztus 17. és szeptember 14. között a Centrul de Interes megszokott nyitvatartása szerint, keddtől szombatig 16 és 19 óra között tekinthetők meg, ingyenesen.

Kapcsolódók

Kimaradt?