Nem okozott csalódást, valóban ígéretes Kolozsvár új kortárs művészeti Köz-Pontja

Méretét, infrastrukturáját és talán színvonalát is tekintve előzmény nélküli kortárs művészeti központ nyílt csütörtökön Kolozsváron az állomás mögötti Tehnofrig gyár régi épületében (Gyufagyár/Fabrica de Chibrituri utca 9/A szám). A Köz-Pontban működő galériákban megnyitották Bill Viola és Cristi Puiu kiállításait is, a háromezer négyzetméteres teret sikerült zsúfolásig megtölteni.

A Köz-Pont (Centrul de Interes) az Ecsetgyári Galériák és Művészek Szövetségének, illetve az Ecsetgyári Művészek Egyesületének kezdeményezésére valósult meg, amelyek 2016 végén kiváltak az Ecsetgyárból. Öt galériát – Baril, BAZIS Contemporary, Camera, SABOT, Spaţiu Intact –, négy projekt-teret, három rezidens-programoknak biztosító helyiséget és 24 műtermet adtak át a TIFF partnerrendezvényén.A megnyitó nemzetközi érdeklődést is élvezett – nyilván ebben a filmfesztiválnak is nagy szerepe volt –, az egykori gyárépületet sikerült zsúfolásig megtölteni. A szervezők a bejáratnál egy food court részleget és egy bárt is kialakítottak – az efféle feltételek is adottak Kolozsvár új kortárs művészeti központjában.A Köz-Pontban bőven volt látnivaló, egy egyszeri nézelődés nem volt elég arra, hogy mindent magunkba szívjunk. Vitathatatlan, hogy a legnagyobb érdeklődés Bill Viola amerikai képzőművész, a videóművészet atyja Encounters című videóinstallációját övezte a BAZIS Contemporary galériában. Nem meglepő, hiszen New Yorktól Stockholmig, Londontól Párizsig ismerik a munkáját, Romániában most először nyílt erre lehetőség. A szoba nagyságú sötét térben egy időben láthattuk a Walking on the Edge (2012), az Encounter (2012) és az Ancestors (2012) című munkákat, amelyek így együtt levetítve egy újabb, negyedik történést meséltek el. Kevésbé egy történet rajzolódik ki, „a sivatagi dombok a tenger hullámzását idézik: a környezet, amelyben az emberek koreografált módon sétálnak, uralhatatlan, instabil. És szép” – írja Gulyás Gábor kurátor. Bill Viola tárlata július 15-ig látogatható.

A Baril galériában szintén hemzsegtek az érdeklődők Cristi Puiu bukaresti filmrendező Sieranevada fotókiállításán. A fényképeket az azonos című film utómunkálatai során készítette 2016 januárjában, amikor a főváros tömbháznegyedeiben, a Morii tó környékén, a temetőn és a központon át sétálva több mint 9 ezer fotót készített, amelyből egy a film plakátjára került. A tárlat csak egy válogatást tartalmaz, viszont ha fellapozzuk a helyszínen a vaskos albumot, még több pillanatkép segít közelebb kerülni a rendező világlátásához. Cristi Puiu fényképkiállítása július 30-ig tekinthető meg.

A Camera kiállítóteret három kolozsvári művész, Radu Comșa, Irina Dumitrașcu és Vlad Olariu 3 shells and a square game című kiállításával nyitották meg. A SABOT galéria a varsói Wschód Galériával együttműködve biztosít teret Mikołaj Moskal fiatal krakkói művész Bones című kiállításának. Ezeket a munkákat július 28-ig lehet megnézni. A Spațiu Intact-ban Valérie Mréjen francia művésznő egyéni tárlata, a Voilà, c'est tout tekinthető meg július 15-ig. A videóinstallációt a hétköznapi élet apró, nyers és nevetséges részletei inspirálták.Míg az előbbiek a negyedik emeleten, a műtermek a lenti szinteken találhatóak. Ezekben több mint 30 képzőművész, dizájner, tervező alkot. Amikor a szűk folyósókról nyíló terekbe besétáltunk, olyan érzés volt, mintha egy tömbházban kukkolnánk be minden szomszédunk lakásába. Az egyik alkotó erre kiválóan rá is érzett – de lehet, hogy ennek a munkának köszönhetően fogalmazódott meg bennem az előbbi gondolat –, csak az ajtó kukucskálóján keresztül láthattunk be a műhelybe.

Smaranda Almășan, Sorana Barb, Betuker István, Anca Brânzaș, Răzvan Botiș, Alin Bozbiciu, Mircea But, Cîmpan Istvan, Gáspár Szilárd, Veres Szabolcs, Ioana Iacob, Natalia Lazurca, Dan Măciucă, Alex Mirutziu, Vlad Olariu, Mihai Plătică, Bogdan Vrabie és Bogdan Greab műtermeit látogathattuk meg.Az alkotóműhelyekben is nyíltak kiállítások: június 22-ig Ovidiu Leuce Reverse: Chapter 1 című tárlata látható az A+Project Space-ben, Ionel Mihai Reborn című szoborcsoportja július 15-ig tekinthető meg a BAZIS projekt-térben, Ada Muntean a közösségi médiában mutatott nárcisztikus, mindig sikeresnek láttatott arcunkkal szemben fogalmazott meg ironikus választ a Self. Perceive/Deceive című munkájában, amely a NANO Galériában június 22-ig látogatható, a pouf. & Sebastian Big együttműködésében létrejött térben pedig Gianni Vattimo meets Vida Gheza: Soft Sculpture No.1 című kiállítás tekinthető meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?