Július 20-ig várja az erdélyi magyar zenekarok jelentkezését a Siculus fesztivál

Már egy tucat együttes jelentkezett, július 20-ig pedig további erdélyi magyar zenekarok jelentkezését várja a 7. Siculus fesztivál szervezőcsapata. A benevezők Székelyudvarhelyen mutatják be saját szerzeményeiket szeptember 6-8. között.

A szervezők, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa közleménye szerint a helyszín a Márton Áron tér lesz, ahol a versenyprogram mellett kiállítás, az együttesek számára fontos információkat jelentő előadások, koncertek, könyvbemutató, az egykori fesztiválok felvételei, díjazás és gálaest színesíti a programot.A nevezéskor beküldött két magyar nyelvű dalt, illetve ezek dalszövegeit hét tagú zsűri bírálja el a július 20.-án, 16 óráig tartó határidőt követően.

A szakmai zsűri tagjai: Bartalis Izabella zenepedagógus, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója, Virányi Attila nagyváradi származású zenész, a Metropol együttes frontembere, Zilahi Csaba, a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője, az erdélyi gitártáborok egyik kezdeményezője és szervezője, Balázs Imre József Kolozsváron élő, Székelyudvarhelyen született költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője, Orosz Pál Levente, rádiós szerkesztő, a Transilvanyum dalszerzője és énekese,  Butu Arnold, a Palma Hills együttes frontembere, André Ferenc, költő, slammer, a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője.

A második fordulón elnyerhető díjak: Siculus nagydíj – 1000 euró, legjobb szerzemény – 500 euró, legjobb dalszöveg – 500 euró, legjobb énekes – 500 euró, legjobb hangszerszólista – 500, továbbá jelentős fesztiválokon, városnapokon való bemutatkozási lehetőségek.

A benevezés egyben szándéknyilatkozat a szeptember 6–8. között zajló fesztivál versenyprogramján, a második fordulón való részvételről, amelyre három magyar nyelvű zenekari vagy szólóénekesi produkciót kérünk 15 percben és maximum 3 dal műsoridőben. További részletek ide kattintva olvashatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?