Elkezdődött a 6. Siculus fesztivál versenyprogramja

A '70-es évek magyar beat-nemzedékre emlékeztek pénteken Székelyudvarhelyen a 6. Siculus fesztivál szervezői. Az alkalomból egy emlékplakettet helyeztek el a Siculus Klub korabeli székhelyén, a Művelődési Ház falán. Este elkezdődött a versenyprogram.

A székelyudvarhelyi Művelődési Ház falára elhelyezett emlékplaketten azok az évszámok láthatók, amikor sikerült megszervezni a Siculus fesztivált, 1970-től 2018-ig. A rendezvény folytonosságának reményében a 2018-as évszám után helyet hagytak a következő évszámok megjelenítésére, szemléltetve ezáltal, hogy a rendezvénysorozatnak jövője van. Az emlékplakettet Dóczi Ildikó csíkszeredai képzőművész tervezte és készítette.

Tornai Szilárd, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács ügyvezető alelnöke az eseményen kiemelte: társszervezőkként törekedtek arra, hogy fiatalossá, lendületessé tegyék a fesztivált. Azt akarták, hogy mindenkihez szóljon, legyen a generációk közötti párbeszéd kiindulópontja. "Most még van kapcsolatunk azokkal, akik akkor haszonélvezői, illetve szervezői voltak a korai Siculus fesztiváloknak, ők még át tudják adni számunkra tudásukat, tapasztalataikat. Ők azok, akik tudják, hogy mit is jelentett valójában a kommunizmusban egy ilyen fesztivál létrehozása. Tudták, hogy milyen válaszreakció volt az akkori rezsimmel szemben" – mondta a ifjúsági vezető.

Tornai Szilárd szerint a fesztivál nem csak a tehetségkutatásról és minőségi zenéről szól, hanem a közösségről, az értékeiről, Székelyudvarhelyről. Hangsúlyozta: 6. Siculus fesztiválnak nem célja versenyezni különböző itthoni fesztiválokkal, olyan zenei rendezvény kíván lenni, amely része az udvarhelyi közösségnek. „Szeretnénk, hogy zenés kulturális mozgalommá nője ki magát, ahol a zene által értékteremtés történik. Fontosnak tartjuk lebontani azokat az előítéleteket, miszerint a fiatalok az a generáció, amely nem képes értéket teremteni vagy értékelni a múltat" - fogalmazott az UIET alelnöke. 

Az emlékplakett-avatást követően a Felső Zújgé kávéházban elkezdődött a 6. Siculus fesztivál tehetségkutató szekciójába benevezett fiatal együttesek versenyprogramja. A benevezés egyik alapfeltétele az volt, hogy a zenekaroknak saját, magyar nyelvű dalszerzeményeket kellett előadniuk. Péntek este három együttes lépett a színpadra: 4S Street, Teddy Queen és a KentauRock. Fergetegesen jó hangulatot teremtettek, elkápráztatták a zsűri tagjait és a közönséget is egyaránt.

A 4S Street Gyergyószentmiklósról érkezett. Pár hónapja zenélnek együtt, és az alkotási vágy az, ami összekovácsolta őket, fogalmazták meg. A zenekar tagjai: Nicuta Alin (gitár, ének), Szabó László (basszusgitár), Fülöp Lóránd (gitár), Pál Andor (dobok), Mihály Csaba (billentyűs hangszerek).

A második fellépő együttes, a Teddy Queen ugyancsak Gyergyószentmiklósról érkezett. Ők saját megfogalmazásuk szerint egy alternatív, indie rock zenét játszó trió. Dalaikban fellehetők a funky elemek is. A zenekar 2017-ben adta ki első, "Helló" című kislemezét. 2019-ben tervezik a nagylemez kiadását. A zenakar tagjai: Fodor László (ének és gitár), Péter Gellért (dobok) és Csóka Lóránt (basszusgitár).

A KentauRock nevű együttes Szászrégenből érkezett rock banda: Jánosi Tamás (ének),  Nagy Endre Dániel (szóló gitár), Nagy Flórián Attila (basszus gitár, dalszöveg), Borbély Bartis Ferdinánd (dobok), Barabás Dániel (billentyűk).

Van jövője az erdélyi magyar minőségi zenének

A zsűri tagjainak figyelme aprólékosan kiterjedt a produkciók minden egyes elemére. Külön értékelték a dalszövegek minőségét, annak előadásmódját és a vokálhangok tisztaságára hívták fel többszörösen a figyelmet. Véleményt mondtak a háttérvokálok, a hangszerelés minőségéről, a produkciók zenei struktúrájáról, valamint a kidolgozott vokálokról is.

A dobformulák, a sampler alkalmazása, a stílusról, a közönséggel való kapcsolattartás szempontjából is értékelt a zsűri. Szakmai tanácsokkal látták el az együtteseket, de a dicséretek sem maradtak el. Mindhárom együttes produkcióját követően elhangzott: "Remek, csak így tovább és induló zenekarként hihetetlenül jók vagytok! Örülünk, hogy van jövője az erdélyi magyar minőségi zenének!"

Kapcsolódók

Kimaradt?