Az Aradi Kamaraszínház művészét Kaszás Attila-díjra jelölték

Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban az országos színházi évadnyitón.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze, Orosz Ákos, a Vígszínház társulatának tagja, továbbá Király Attila, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művésze jutott - közölte Zalán János, az emberi erőforrások miniszterének tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Pesti Magyar Színház igazgatója a díj jelöltjeit bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.Emlékeztetett arra, hogy az elismerés odaítélésének egyik kritériumaként - a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett - az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók.

Az idén tizenkettedik alkalommal átadandó díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

Kucsera Tamás Gergely, a díj lebonyolítását támogató MMA főtitkára bejelentette, hogy az MMA ebben az évben is megrendezi az országos előadóművészeti konferenciát, találkozót szerveznek a magyar színházi világnak, és úgy tervezik, hogy az esemény az idén augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban, az országos színházi évadnyitón valósul meg, és ez alkalommal adják át gálaműsor keretében a Kaszás Attila-díjat is.

Mint elhangzott, az elismerés átadását mindig nagy összefogás kíséri. Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban alapította az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület. Olyan díjat szerettek volna létrehozni, amelyről a szakma szavazata dönt. A díjat a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával. A szakmai szavazatokat a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze.

A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma az idén másodszor bruttó 400 ezer forinttal járul hozzá a Kaszás Attila-díj átadásához. Pokorni Zoltán kiemelte: a díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is a szakma megbecsülését jelenti.

A magyar nyelvű színházak saját társulatuk tagját javasolhatták az elismerésre. A szavazás első fordulójában mintegy 32 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt. A jelöltek közül a közönség voksai döntenek a díjazott személyéről. Mint elhangzott, a jelöltekre keddtől augusztus 25-én éjfélig lehet szavazni Kaszás Attila-díj megújult honlapján, a www.kaszasattiladij.hu oldalon. Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba és Nagy Csongor Zsolt vehette át. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?