Erdélyi Hollywood az első világháború előtt – megnéztük a Janovics-kiállítást a Bánffy-palotában

Janovics Jenő magyar származású filmszínész, filmrendező az 1910-es években létrehozta az erdélyi Hollywoodot – hangzott el vasárnap délután a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Janovics-kiállításán, a Bánffy-palotában működő kolozsvári Művészeti Múzeumban.

Varga Attila, a Román Tudományos Akadémia kutatója a tárlat kurátoraként elmondta, Janovics Jenő munkásságával történelmet teremtett a filmiparban: az első világháború előtt és alatt a filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként egyaránt. Munkája során nemcsak a magyar nyelvű filmeket támogatta, hanem a román filmipart is fellendítette.

Varga Attila nemcsak kutatta a kolozsvári származású filmművészt, hanem a kutatásai során szerzett információkból könyvet is megjelenítetett Promenada viselor címen. A kötet megalkotásában Adelina Chișu segítette, aki maga is a Román Tudományos Akadémia kutatója. A kurátor elmondta, azért íródott román nyelven a könyvük, mert így nemcsak a romániai magyarokhoz szól, hanem az egész országhoz, és mindenki előtt felidézi azt a „nagyembert”, akinek kitartással és erővel sikerült bejárnia az „álmai sétányát”.

Hozzátette, Janovics Jenő vágyakkal teli sétányának minden álomdarabkája megvalósult, ugyanis az 1913-1920-as időszakban Kolozsvárt és Erdélyt sikerült elhelyeznie a filmipar térképén. Ahhoz, hogy közismertté tegye hazáját, alig 8 év alatt 66 film létrejöttében vállalt szerepet vagy színészként, vagy rendezőként. Ebben az időszakban négy filmstúdiót is létrehozott Kolozsváron, amelyek ma arra szolgálnak, hogy „felnyissák az ember szemét és bizonyítsák, a keblünkön dédelgetett álmainkat igenis lehetséges megvalósítani, ha kitartóan dolgozunk értük". 

A kurátor kiemelte, abban a korban, amelyben élt, Janovics tartós hidakat épített a román és magyar nemzet között, elsősorban annak köszönhetően, hogy az általa teremtett művészetet mindenki a magáénak tartotta és egyformán szerette. Zárásként elmondta: a színész-rendező életútjának szakaszait felelevenítő tárlat elsősorban a némafilmek kedvelői számára érdekes, ugyanakkor hatalmas nyitott kapu minden olyan érdeklődő számára is, aki látni szeretné „a filmipar valódi várát”.

Kapcsolódók

Kimaradt?