Megnyílt a 18. TIFF, az eső próbára tette a szervezőket

Az eső próbára tette a 18. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőit a nyitógálán, amely azért is rendhagyó volt, mert Tudor Giurgiu fesztiváligazgató először indította saját filmjével a tíznapos szemlét. A fesztiválon vetített filmek ezután online VOD-platformon is elérhetőek lesznek.

Péntek este nyílt meg hivatalosan a legnagyobb romániai filmfesztivál, a június 9-ig tartó TIFF. A szervezők a délután folyamán jelentették be, hogy a gyülekező esőfelhők ellenére marad a szabadtéri megnyitó. Az elszánt közönség esernyőkkel, esőköpenyekkel érkezett a Főtérre, ahol önkéntesek segítettek vízteleníteni a székeket.A TIFF Facebook-oldalára záporozni kezdtek a méltatlankodó kommentek, a helyszínen gubbasztókra pedig az esőcseppek, miközben egy szervező arról biztosította őket, hogy tíz perc múlva eláll az eső. Nem állt el. Ahogy Tudor Giurgiu később, a Florin Piersic mozi melegében elárulta a meghívottaknak, akkor döntöttek a helyszínváltoztatás mellett, amikor kiderült: újabb front közeledik Apahida irányából. A nyitófilmet különböző időpontokban több helyszínen levetítették, aki pedig feladta, az visszakaphatta a jegy árát.

A TIFF után sem maradunk film nélkül

A megnyitó így szerényebbre sikerült, de ha a nagyközönség nem is, a meghívottak szűkebb köre megismerkedhetett a plakáton szereplő fiatalokkal, akik a TIFF-en ünneplik a 18. születésnapjukat, röviden emlékezhetett a nemrég elhunyt Tudor Caranfil filmkritikusra, illetve értesülhetett a fesztivál idei legnagyobb újdonságáról: június 6-tól elérhető lesz a TIFF Unlimited VOD-oldal, amelyen havi 5 euróért nézhetőek lesznek a fesztiválon bemutatott filmek. A regisztráció már péntektől nyitott, sőt, a fesztivál ideje alatt kedvezményes bérletekhez is hozzá lehet jutni.

Saját filmet is forgathat a közönség

Az Oscar-díjas Michel Gondry is színpadra lépett: a francia rendező nem csak 12 filmjét hozta el Kolozsvárra (100 % Michel Gondry szekció), hanem az Amatőr Filmüzemet is, amit péntek délelőtt személyesen mutatott be az újságíróknak. A Lomb-dombon található CREIC stúdiójában berendezett 15 díszlet és néhány egyszerű játékszabály segítségével 8-12 fős csoportok forgathatják le három óra alatt saját kisfilmjüket. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy ebből remekmű szülessen, hangsúlyozta az ötletgazda, Gondry szerint itt azonban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek demokratikus módon, mindenféle irányítás nélkül szórakozhassanak. Bár van némi köze a filmgyártáshoz, az Amatőr Filmüzem inkább arra jó, hogy azok is rájöjjenek, hogy van bennük kreativitás, akik ebben a leginkább kételkednek.A román-francia évad keretében Kolozsvárra hozott Filmüzemet lokalizálták: a díszlet-vonat ablakából a helyi városképet látni, van tipikus lepattant blokk-lépcsőház, és beüzemeltek egy régi Daciát is. A játékot olyan előre elkészített trükkök segítik, mint az autó, vagy a makettek mögé vetített háttér, amely nappalról éjszakára, városról falura váltható és szabadon gyorsítható-lassítható. Mindezt bárki ingyenesen kipróbálhatja július végéig, egyszerű regisztrációval.

Parking

Azzal, hogy a fesztiváligazgató Tudor Giurgiu Parking című új filmje nyitotta a TIFF-et, valószínűleg nem a frissen elkészült román filmek leginnovatívabbja kapott kiemelt figyelmet, a vendégmunkás-thriller viszont illeszkedik a fesztivál szabadtéri vetítésre kiválasztott igényes közönségfilmjeinek vonalába.A főként spanyolul beszélő, Spanyolországban és Romániában, vegyes stábbal forgatott film Marin Mălaicu-Hondrari Apropierea című regényének adaptációja. Főhőse egy romániai vendégmunkás, aki a jelek szerint nem annyira anyagi okokból gürcöl Spanyolországban – ezért nincs is erős társadalmi vonatkozása a filmnek –, inkább felesége elől menekült a messzi parkolóba autókat őrizni. Innen már nem is kell nagyon kimozdulnia, hogy rátaláljanak a kalandok egy gyanús ügyekbe bonyolódott barát és egy vonzó nő személyében. A földijeitől itt sem tud szabadulni: szeme láttára rabol ki egy autót egy csapat román, akik természetesen teleormaniak, mint a hétfőn letartóztatott PSD-elnök, Liviu Dragnea – a rendező valószínűleg nem is remélte, hogy aktuálpolitikai poénja ennyire jól időzítve jut majd el a közönséghez. Értékelték is. A Parking egyébként profin elkészített, megfelelő feszültség-adagolású mozi, amelyik azért mintha nem venné túl komolyan magát – a főszereplő szerelmi vallomása („Te quiero”) mögött valami megmosolyogtató szappanopera-fíling is felsejlik. Egyszóval: könnyed nyáresti mozi. Vetítik még csütörtökön 18:30-tól a Diákművelődési Házban.

Kapcsolódók

Kimaradt?