Vallásra, politikára és az okostelefonos generációra összpontosít a 18. TIFF

Vallás és politika, Michel Gondry és Nicolas Cage, nemzetközi fesztiválokon díjazott filmek, „egzotikus” országokból, például Guatemaláról, Vietnámból, Egyiptomból, Azerbajdzsánból származó produkciók, öt román nagyjátékfilm nemzetközi premierje és rekordszámú kolozsvári rendező – ezzel csábít a május 31. és június 9. között Kolozsváron megszervezett 18. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

A fesztivál május 31-én, péntek este háromnegyed kilenckor nyílik meg hivatalosan Tudor Giurgiu fesztiváligazgató negyedik játékfilmjével, a Parking című román-spanyol-cseh koprodukcióval, amelyben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, Fülöp Erzsébet, a TIFF Tízen a filmért programjának korábbi résztvevője is játszik. A szervezők sajtótájékoztatón jelentették be szerda délelőtt az újdonságokat.A 18. TIFF arra használta a „nagykorúvá válást”, hogy minél inkább megcélozza a fiatal felnőtteket, akik sokkal inkább táblagépen vagy telefonon néznek filmeket, és nem moziban, fogalmazott Tudor Giurgiu fesztiváligazgató. Ezért a fesztivál idei vizuális arculatát 11 kolozsvári 18 évessel gyártották le. Amellett, hogy a fesztivál első felében hatalmas partit szerveznek mindazoknak, akik nagykorúvá válásukat egy filmfesztiválon szeretnék megünnepelni, a szervezők továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az oktatási projektekre, mint amilyen a 14 és 16 év közöttieknek szóló Let’s Go Digital filmkészítő műhely vagy a Boovie nevű könyvtrailer-fesztivál, amelynek ötletgazdáját és nyerteseit szintén vendégül látja a TIFF.

TIFF-számok 2019-ben
- a 18. TIFF-en 220 filmet vetítenek, ebből 180 nagyjátékfilm, 40 kisjátékfilm
- a költségvetés 1,8 millió euró, ebből kb. 45 százalék állami támogatás
- a fesztivál szervezőcsapata 300 főből áll, a munkájukat 400 önkéntes segíti
- több mint 800 vendéget várnak – filmes alkotókat, producereket, újságírókat
- a TIFF-bérlet 100, 300 és 800 lejbe kerül, tulajdonosa 48 órával korábban válthat jegyet a filmekre

Nicolas Cage jelenléte „igazi meglepetés”

Mint már korábban bejelentették, két Oscar-díjas alkotó, Michel Gondry és Nicolas Cage is ellátogat Kolozsvárra és mesterkurzust tart a fesztivál alatt. Kettőjük közül Nicolas Cage az, akinek személye, színészi teljesítménye megosztja a filmrajongókat a közösségi oldalakon olvasható hozzászólások szerint, sokan gondolják úgy, nem ő volt a legmegfelelőbb választás, Tudor Giurgiu viszont igazi meglepetésnek nevezte, hogy sikerül elhozni Kolozsvárra a színészt, aki rendkívül elfoglalt. A fesztiváligazgató szerint mióta léteznek internetes tartalomszolgáltatók, az amerikai színészek általában véve sokkal intenzívebben dolgoznak.

Újdonságok: Albánia és „vallásóra” a TIFF-en

Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta, a fesztivál szekciói nem változtak, de érdekes újdonságokkal egészültek ki.

Egyik ilyen a „vallásóra” nevű tematikus válogatás, amelybe kilenc friss film került be. Az ötletet Wojciech Smarzowski lengyel rendező Kler (Clergy) című filmje adta, amely a katolikus egyházban tetten érhető visszaélésekről szól, és rekordnézettsége volt Lengyelországban. Ahogy ez a film sem fekete-fehéren mutatja be az abúzus kérdését, úgy a vallásos filmek válogatása sem foglal egyértelműen állást, egyszerűen felmutat néhány témát, ami a filmkészítőket foglalkoztatja, hangsúlyozta Chirilov.Az éppen zajló francia-román évad jegyében a Gondry- és Varda-retrospektív mellett is sok lesz a francia film. Először szentelnek egy egész Focus-szekciót Kínának, ahol egyre sokfélébb a felhozatal, a válogatásban igyekeznek úgy a művészfilmeket, mint a box office-sikereket bemutatni. Chirilov szerint nem szabad kihagyni a Project Gutenberg című filmet, amely a Hong Kong-i akciófilmek aranykorát idézi.

A művészeti igazgató külön kiemelte az Albániának szentelt miniszekciót, mint mondta egyrészt a már meglévő román-albán filmes közreműködés, koprodukciók miatt adnak helyet ennek a filmgyártás szempontjából kicsi, de figyelemre méltó országnak, másrészt mindig is olyan földrajzi területeket részesítenek előnyben, amelyről a romániai közönség keveset tud.

A 3x3-as szekciók főszereplői Agnes Varda mellett két német rendező, Fatih Akin, akinek legújabb filmje, a Die Goldene Handschuch is Kolozsváron lesz, és Veit Helmer, aki egy különleges stílusú rendező, legtöbb filmjében nincs párbeszéd, a The Bra című német-azeri koprodukcióban készült filmjében pedig Maia Morgenstern is szerepel, aki személyesen is eljön Kolozsvárra.

Mit ne hagyj ki, és mit kerülj, hacsak nem vagy erős idegzetű

Szokásához híven a főszervezők felsoroltak néhányat személyes kedvenceik közül.

Mihai Chirilov szerint kihagyhatatlan a TIFF-felfedezett, Oscar-díjas Sebastian Lelio új filmje, a Gloria angol nyelvű remake-je, amely csak azért készült el, hogy a rendező Julianne Moore-ral dolgozhasson. Rodrigo Sorogoyen El reino című politikai játszmákról szóló filmje akár Romániában is játszódhatna. Figyelemre méltó a nagy fesztiválok kedvencének számító kínai An Elephant Sitting Still, amely a nemrég elhunyt Hu Bo író első nagyjátékfilmje. Itt lesz a legfrissebb Pedro Almodóvar-film is, amely egyenesen Cannes-ból érkezik Kolozsvárra.

A „sokkoló” filmek közé három versenyfilmet sorolt Chirilov: a Sundance fesztivál közönségdíját elnyerő dán Dronningen (Queen of Hearts), amelyben egy anya elcsábítja a mostohafiát, a szintén a Sundance-en díjazott kolumbiai Monos egy lázadó gyermekcsapatról, és a német Systemsprenger, Nora Fingscheidt zsigeri érzelmeket kiváltó filmje a kilenc éves, „problémás” kislányról, akit egyébként csodálatosan alakít egy tíz éves kislány, hívta fel a figyelmet a művészeti igazgató. Sokkoló film a román válogatásban is van, ez a Mo, Radu Dragomir első nagyjátékfilmje.Tudor Giurgiu két dokumentumfilmet ajánlott, amelyekhez kerekasztal-beszélgetést is szerveznek majd: az egyik a Simfonia fabricii Ursus (Az Ursus gyár szimfóniája), amelyről a címénél többet nem akart elárulni a fesztiváligazgató, a másik pedig a Hope Frozen, egy dokumentumfilm egy rákban elhunyt kisgyerek szüleiről és a halál utáni létről.

Megnyit a Művész mozi

Visszatér korábbi hagyományos helyszínére, a Művész moziba a TIFF, jelentette be Cristian Hordilă fesztiválmenedzser. Mint mondta, az évek óta bezárt filmszínház, amely nemrég került vissza Kolozsvár kulturális körforgásába különböző projektekkel és eseményekkel, úgy döntött, vendégül látja a TIFF-et, annak ellenére, hogy a felújítás nem készült teljesen el. Ennek egyik fő oka, hogy a TIFF egyik megszokott helyszíne, a Győzelem mozi feletti Katonai Tiszti Kör bezárt, szintén felújítás miatt.

Rendezvényterekkel és a rendezvények lebonyolításához szükséges infrastruktúrával egyébként rosszul áll a város, mondta Tudor Giurgiu. A TIFF-ház egyrészt nem elég egy ekkora fesztivál szervezőcsapatának, másrészt a bérlése sokba kerül, panaszkodott a fesztiváligazgató. A Lomb-tetőn felavatott Kreatív Iparágak Regionális Kiválósági Központja (CREIC) azért nem alkalmas egyelőre ilyesmire, mert nem megközelíthető, az oda vezető utat még mindig nem aszfaltozták le. Itt szervezik egyébként a TIFF alatt kezdődő és két hónapig tartó Filmüzemet, az amatőröknek szóló ingyenes filmes workshopot, de „hogy utána mi lesz, azt nem tudom” – fogalmazott némi keserűséggel a hangjában Giurgiu.

Kapcsolódók

Kimaradt?