banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Csíkszeredába érkezett a Brassaï-2017 fotókiállítás

Harmadik alkalommal hirdette meg 2018 tavaszán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a Brassaï néven ismertté vált – polgári nevén Halász Gyula – fotográfusról elnevezett sajtófotó-pályázatát. Hazai, magyarországi, kárpátaljai és vajdasági fotósok egyaránt beneveztek ezúttal is.

A pályázatra beküldött munkákból - közel harminc alkotó, ezer felvételéből - szakmai zsűri válogatta ki a vándorkiállítás anyagát, amelyet először a nagyváradi közönség láthatott, csütörtökön pedig Csíkszeredába, a Megyeháza Galériába érkezett, ahol március 13-ig tekinthető meg.

Másodszor is elnyerte a fődíjat, valamint meglepetésre a sportfotó kategória II. díját is a marosvásárhelyi születésű Kerekes István. Ő egyébként civilben Mosonmagyaróváron tornatanár és – nem mellesleg – többszörösen díjazott művészfotós. Sok nemzetközi elismerése mellett, láthatóan örült az újabb sikernek, és elmondta: különösen büszke arra, hogy Nagyvárad volt az első „iskolája”, az Euro Foto Art klubban készítette első felvételeit.

Talán a legtöbbféle díjat vihette haza ebben a kiírásban a vajdasági Ótos András: övé lett a hír-eseményfotó, illetve a szocifotó-dokumentarista fotó kategória második díja, valamint a sportfotó kategória első díja (utóbbi megosztva). A fotós azt is bevallotta: egyetlen akadálya, hogy többször pályázzon, az, hogy csak a fényképezőgép mögött érzi otthon magát, és a pár soros leírások elkészítése is hatalmas erőfeszítést jelent számára.

A szervezők hozzátették, az embereket a sajtófotók esetében is leginkább a szenzáció érdekli, a pályázati anyagok értékelése pedig éppen azt bizonyítja, hogy némelykor éppen azok a kevésbé értékálló képek. A pályázat másik szerepe, hogy „belakja a vidéket”, ezért a képekből a korábbi évekhez hasonlóan vándorkiállítás készül, amely Kolozsvár és Nagyvárad után Marosvásárhelyen, Bukarestben is látható lesz, és a tervek szerint Szerbiába, Zentára is elviszik az anyagot.

Kapcsolódók

Kimaradt?