Brassaï–2017: tárlatnyitó és díjátadás Nagyváradon

Magyarországi, vajdasági és székelyföldi fotósok vehették át szombaton díjaikat a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Brassaï–2017 pályázatának nagyváradi kiállításmegnyitóján.

A nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület galériájában díjátadással egybekötve nyitották meg szombaton délben a sajtófotó-kiállítást. A MÚRE harmadik alkalommal hirdette meg a Brassaï-pályázatot, amelyre romániai magyar és külhoni fotóriporterek, újságírók, magyarországi vagy a világban másutt élő magyar fotósok Romániában készült, vagy a külhoni magyarok életével foglalkozó, 2017-ben készült képeit várták. A képekből album is készült.

Tóth István, az Euro Foto Art egyesület elnöke, a zsűri egyik tagja házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, és megemlékezett Szathmáry Pap Károly (Kolozsvár, 1812. január 11. – Bukarest, 1887. június 3.) haditudósítóról is, az ő születésének évfordulója ugyanis Romániában a fotóművészet napja, a váradi fotóegyesületnél pedig több napon át is az évforduló jegyében szerveznek eseményeket.

Ramona Novicov művészetkritikus egy másik híres haditudósító fényképész, Robert Capa (szül. Friedman Endre) híres mondatát is idézte a megnyitón: „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Szerinte a fotóriportereknek kockázatot kell vállalniuk adott esetben, hogy közel kerüljenek a képek témáihoz. A fotóriporterek azok, akik megragadják azon pillanatok varázást, amely mellett mások elmennének, mondta Ramona Novicov. 

A Brassaï néven Párizsban világhírűvé vált, brassói születésű Halász Gyulát szerették volna „hazahozni” a pályázat létrehozásával, mondta Rácz Éva, a MÚRE elnöke, aki szintén zsűritag volt. Ahogy életünkben is az érzések sokfélesége van jelen, úgy a kiállított képek is különféle érzelmeket váltanak ki, a mosolytól a megrázkódtatásig, tette hozzá.

Szűcs László, a MÚRE alelnöke (szintén zsűritag, az említettek mellett a kolozsvári Dorel Găină és a nagykárolyi Dragoş Georgescu zsűrizett) arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az embereket a szenzáció érdekli, az igazán maradandó és értékes képek nem feltétlenül azok, amelyeken szenzáció jelenik meg. A képekből idén is vándorkiállítás lesz, Kolozsvár és Nagyvárad után Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Bukarestben és a tervek szerint a szerbiai Zentán is láthatják majd az érdeklődők a tárlatot, amely Váradon február 8-ig megtekinthető. 

A kiállításmegnyitó a díjak átadásával zárult. A megnyitón Emőd Tamás, Gittai István, Kinde Annamária és Markó Béla megzenésített verseit előadó, a berettyóújfalusi Kocsis Csaba nyerte el a Szociofotó, dokumentarista fotó kategória harmadik díját. A kategória második helyezettje az újvidéki (Szerbia) Ótos András lett, ő emellett a Hír, eseményfotó kategória második helyét is elnyerte, illetve a csíkszerdai Halmágyi Zsolttal megosztva kapta a Sport kategória első díját. Utóbbi szintén megosztva a marosvásárhelyi származású, Mosonmagyaróváron (Magyarország) élő Kerekes Istvánnal megosztva nyerte el a Portré kategória második helyét. 

Kerekes István nyerte el a Brassaï-2017 fődíjat, és a Sport kategória második helyét, a kategória harmadik díjazottja pedig a budapesti Fekete István lett. Szintén Nagyváradon vette át a Fotóriport kategória első díját a szabadkai (Szerbia) Molnár Edvárd, és ő lett Szathmári Pap Károly Aranyérem nyertese is. A díjazottak névsorát itt olvashatják.

Kapcsolódók

Kimaradt?