Bogdán Zsolt vendégszereplésével mutatnak be Csehov-parafrázist Csíkszeredában

Először rendez a Csíki Játékszínben Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. A Borisz Akunyin Sirály című darabjából készült előadást március 1-jén, pénteken mutatják be, közölte a színház.

A produkcióban Dorn doktor szerepében látható a csíkszeredai Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, akit korábban a Képmutatók cselszövésében láthatott a helyi közönség.Borisz Akunyin darabja Csehov Sirályának zárójelenetével indul. A mű a csehovi drámaiság és a bűnügyi elbeszélés ötvözete. Már-már fekete komédia. Vajon mi történik a Sirály híres zárójelenete után?  Akunyin a végletekig parodizálja Csehov karaktereit: így lesz például Trigorinból féltékeny homoszexuális vagy Dorn doktorból fanatikus állatvédő.

Csehov posztmodern újragondolása, az eredeti mű hagyományos, lineáris kronológiáját is megbontja: az eredeti dráma utolsó jelenetét követően Trepljov halálának – mely Akunyin változatában gyilkosság, nem pedig öngyilkosság eredménye – felderítése ismétlődik meg többszörösen. Amellett, hogy Akunyin ezzel sajátosan megjeleníti a szövegben a posztmodern önmagába visszatérő, ismétlésen alapuló időkoncepcióját, egyben a krimi műfajának legalapvetőbb sajátosságát is ironikusan kiforgatja.

Arkagyinát Fekete Bernadetta, Trepljovot Vass Csaba, Szorint Lőrincz András Ernő, Dornt Bogdán Zsolt, Trigorint Puskás László, Polina Andrejevnát Bartalis Gabriella, Samrajevet Keresztes Szabolcs, Mását Bokor Andrea, Nyinát Sándor Anna, Medvegyenkót Bende Sándor alakítja. A díszlet- és jelmeztervező Márton Erika, a zeneszerző Bocsárdi Magor, az előadás szövegét Dr. Molnár Angelika fordította.

Az este hétkor kezdődő bemutatóra a Bánk bán bérlet érvényes, a fennmaradó helyek függvényében jegyet is lehet váltani az előadásra online, a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9 – 18 óra között, illetve előadások előtt egy órával a Csíki Játékszín jegypénztárában. A produkciót márciusban még tíz alkalommal előadják.

Az előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?