Egy felnőtt hős, egy „alfa” kaliberű éjfúria, egy ördögien gonosz sárkányvadász, no meg egy elegáns, titokzatos, albínó sárkányhölgy: itt a viking- és sárkánylegenda harmadik, befejező része, avagy Hablaty és Fogatlan felnövéstörténetének zárófejezete.

A trilógia utolsó filmje szépen lekerekíti a mesét, az emberek és a sárkányok párhuzamosan kibontakozó története egyaránt eléri az optimista happy endet. A 2010-es első rész nagyjából onnan indult, hogy egy mitikus és bolondos szigeten sárkányok voltak a tolvaj ellenség, amelyet irtani kellett tűzzel-vassal; később a sárkányokat túlméretezett házikedvencként, szinte kutyává megszelídülve láttuk az emberek között élni, majd egy gonosz fősárkányt (alfát) kell legyőzniük, embereknek és sárkányoknak, együttes erővel; végül most, az utolsó rész elhozza a sárkányok számára az igazi szabadságot.A vikingek útját – most már a szó szoros értelmében is – egy Hablaty nevű srác határozza meg. Míg az első részben Hablaty vékonydongájú és esetlen balek kamaszból vékonydongájú, de már sokkal magabiztosabb hőssé vált, aztán sárkányszabadító ifjúként tért vissza, hogy népe vezérévé érjen, a zárórészben meg kell tanulnia a legnagyobb leckét: egyrészt teljesen szabadon engedni valakit, valaki mással pedig mindennél szorosabb viszonyba kerülni. S ami mindeközben a nézőknek jutott: az évtized egyik legjobb, vizuálisan legizgalmasabb, kirobbanó energiájú és humoros animációs franchise-a, nagy, kerek ponttal a végén. Szépsége és kreativitása jórészt a sárkányok „természetrajzának” ötletes és mutatós kidolgozottságában rejlett, de volt benne ropogós humor, sajátosan megrajzolt szereplők és jóízű kaland is, bőven adagolva. Olvasd tovább a Filmtetten!