Közös mini-évadot tart a temesvári magyar és német színház

Január végén és február elején közös előadás-sorozatot tart a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház a 2018/19-es évad bemutatóiból.

A szervezők közleménye szerint a három napos rendezvénysorozatot a nemrég bemutatott Hedda Gabler nyitja szerdán este héttől. Tom Dugdale amerikai rendező víziójában Hedda vágyja a szabadságot, és mindent felégetve maga körül kíméletlenül lázad a középszerűség és látszat posványa ellen. Mégsem képes kilépni az általa teremtett illúzióvilágból, amiért, akár a saját életét is feláldozza.Csütörtökön este héttől Thomas Vinterberg hetvenes évek skandináv hippik világából ihletet merítő A kommuna című filmjének színpadi változatát láthatják az érdeklődők Radu-Alexandru Nica rendezésében. A történet ingergazdag képet fest a 21. század családjáról és a kortárs társadalom működéséről, miközben saját érzelmeink kettősségével, hétköznapi dilemmáinkkal szembesít – véli a rendező.

Február 1-jén délután öttől a Csábi Anna által rendezett Apró kozmikus félreértés következik. A Forgách András 12 nő voltam című műve alapján készült produkció egy olyan világot teremt, ahol a csodák beférkőznek a mindennapokba, majd játszi könnyedséggel és remek humorral alakítják a felvonultatott emberi sorsokat.

Végül szintén február 1-jén este fél nyolctól a Carmen Lidia Vidu által írt és rendezett Romániai Napló. Temesvár című előadás zárja a három napos showcase-t. A német nyelvű előadás hat színésznő személyes történetein keresztül mutatja be Temesvár jelenét és múltját. Az előadás román és angol nyelvű felirattal követhető.

Jegyek válthatóak online, valamint a két színház jegypénztárában minden hétköznap, illetve előadások előtt egy órával.

Kapcsolódók

Kimaradt?