Székelyföldi díjazottja is van a Fölszállott a páva 2018-as évadának

A székelyföldi Borbáth Szilveszter is díjat nyert a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, amelynek döntőjét a Duna Televízió pénteken élőben közvetített. A 2018-as évadban a műsor eddigi legjobbjai mérték össze tudásukat.

A Döntők Döntője fináléjában a nézők szavazatai alapján az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a vargyasi Borbáth Szilveszter kapta a legtöbb szavazatot. Szóló és párostánc kategóriában Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Fokos Zenekar, a néptáncegyüttesek közül pedig a Jászság Népi Együttes vehette át az OTP Bank egy-egy millió forintos nyereményét, amelyet a versenyzők a műsorban jótékony célokra ajánlottak fel.

A jótékony felajánlásokat követően az OTP Bank további egy-egy millió forintot ajánlott fel a győzteseknek saját célra. Akik nem szerepeltek a győztesek között, fél-fél millió forintos jutalmat vehettek át. Mindezek mellett 1 millió forintos különdíjat kapott ifjabb Ürmös Sándor cimbalmos.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza hatodszorra megrendezett tehetségkutatójának fináléjában tíz produkciót láthattak a nézők. Az énekes szólisták és énekegyüttesek között Borbáth Szilveszter, Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, valamint a Pendely Énekegyüttes lépett színpadra.

A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Fokos Zenekart és a Tokos Zenekart, a szóló és páros tánc kategóriában pedig Bulyáki Anettet és Oszlánszki Patrikot és Majer Tamást láthatta a közönség. A néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes és a Szinvavölgyi Néptáncműhely jutott a fináléba. Az idei évad újdonsága volt, hogy a közönség szavazatain múlott, mely produkciók jutottak a döntőbe.

A zsűri elnöke volt Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékelte a produkciókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?