Marosvásárhelyre „látogat” egy kolozsvári fotós cég archívuma

Erdély kolozsvári szemmel. Szabó Dénes és a Fotofilm válogatott képei az OSZK gyűjteményéből címmel nyílik kiállítás pénteken Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. A főleg városképeket és tájképeket bemutató tárlat a két világháború közötti Erdélyt idézi meg, több olyan rögzített pillanattal, amely már csak emlék, a valóságban soha többé nem látható. A kiállított képek közül 22 fotó Marosvásárhelyt ábrázolja.

A budapesti Országos Széchényi Könyvtár 1982-ben vásárolta meg azt a több ezer üveg- és cellulóznegatívot, amelyről a feldolgozás során kiderült, hogy együvé tartoznak: a hajdan Kolozsváron működő Fotofilm cég és Szabó Dénes archívumának egy részét alkotják. A mintegy 3200 negatív döntő része városkép, tájkép, s a cég képeslap-kiadói tevékenységéhez kapcsolódik.Egyedi felvételek, és már feliratozott, sokszorosításra előkészített képeslap-negatívok egyaránt szép számban vannak a kollekcióban. A képanyagban az 1930-as és 1940-es évek elejének erdélyi városai, fontosabb épületei, falvai, természeti szépségei mutatkoznak meg, emellett műtermi fotók, családi, társadalmi események felvételei is felidézik a mai szemlélőnek a nyolc évtizeddel ezelőtti látványt és hangulatot.

Ebből az anyagból mutat be válogatást az Országos Széchényi Könyvtár Fényképtárának az összeállítása, amelynek marosvásárhelyi kiállítását a Sapientia EMTE keretén belül működő, kolozsvári székhelyű Erdélyi Audiovizuális Archívum szervezte meg a Maros Megyei Múzeummal közösen. A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának tárgyaival kiegészülő kiállítás november 23-án, pénteken délután 18 órakor nyílik a Kultúrpalota második emeleti kiállítóterében (látogatható december 15-ig). Köszöntőt mond Soós Zoltán múzeumigazgató, Blos-Jáni Melinda kurátor-asszisztens és Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?