Háború a színpadon - csütörtökön kezdődik az Interferenciák fesztivál Kolozsváron

Nagy nevek és fiatal, pályakezdő alkotók szerepelnek egymás mellett a csütörtökön kezdődő 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál programján. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Corvineum Alapítvány szervezte fesztiválra 13 ország 16 előadását hívták meg.

A fesztivál fő témája a háború – az első világháború lezárulásának 100. évfordulója apropóján. A háború ritmusait érzékeltette a hétfői sajtótájékoztatót nyitó hagyományos tánc-etűd is, amelyet idén is a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának diákjai adtak elő, Györgyjakab Enikő vezetésével.A fesztiválon látható, többségében közép-kelet-európai előadások arra reflektálnak, hogy hová jutott az emberiség és az egyén száz év alatt, hogyan indítható párbeszéd az ideológiák mentén felosztott világban. Több előadás foglalkozik a migráció jelenségével is, mondta el Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója és válogatója.A háború értendő a színházi kifejezésben megfigyelhető generációváltásra is, hangsúlyozta Visky András, az Interferenciák művészeti tanácsadója. A fesztiválon egymás mellett láthatóak olyan kiforrott színházi alkotók előadásai, mint a litván Eimuntas Nekrošius, a svájci Milo Rau, az olasz Toni Servillo vagy a belga Luk Perceval, illetve olyan fiataloké, mint Klim Kozinsky, aki a moszkvai Stanislavsky Electrotheatre társulatával mutatja be rendezői debütjét Kolozsváron, vagy Ifj. Vidnyánszky Attila, aki a Magyar Nemzeti Színház színészeivel állította színpadra a Woyzecket.

A meghívott társulatok közül több tagja az Európai Színházi Uniónak, akárcsak a Kolozsvári Állami Magyar Színház is. Mivel május óta Tompa Gábor az elnöke a testületnek, a következő év terveiről szóló tanácskozást a fesztivál ideje alatt, Kolozsváron rendezik meg.

Bár az Interferenciák költségvetése mintegy 30 százalékkal csökkent a két évvel ezelőtti büdzséhez képest, és így elmaradnak a máskor nagy népszerűségnek örvendő távol-keleti előadások, az idei fesztiválprogram is változatos földrajzi szempontból, többek között izraeli, orosz, görög előadásokat is láthat a kolozsvári közönség. A csütörtöki nyitóelőadás a bécsi Volkstheater Iphigénia Auliszban | Occident Express című előadása lesz, amelye tulajdonképpen két dráma ugyanabban a díszletben színpadra állítva, Anna Badora rendezésében.A kísérőprogramok között is találunk figyelemre méltóakat: koncertet ad például Bertold Brecht és Helene Weigel unokája, a félig román Sanda Weigl pénteken, november 23-án. Hétfőn, november 26-án a 80 éves, nyilvános szereplést ritkán vállaló Bodor Ádám író lesz Balázs Imre József vendége A hegyivadászköpenytől a vízügyi brigadéros egyenruhájáig című beszélgetésen. Emellett bemutatják Térey János író, költő, drámaíró első regényét, a Káli holtakat, ami többek között egy Kolozsváron játszódó Hamlet-előadásról szól, így kapcsolódik a színház világához.

Az előadások fő helyszíne a Kolozsvári Állami Magyar Színház épülete, de lesz előadás a Nemzeti Színházban, a Tranzit Házban, az Ecsetgyárban is, az alkotókkal pedig a TIFF-házban lehet majd találkozni az előadások másnapján.

A fesztivál programjában szereplő nyolc nagytermi előadásra Interferences Grand 2018 néven 280 lej értékben kedvezményes jegycsomag vásárolható online, vagy személyesen a színház jegypénztárában. A teljes program elérhető a fesztivál honlapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?