Ivácson László: A népi kultúra beköltözött városra, most onnan viszik vissza falura

Kultúraváltás zajlik – figyelmeztetnek a pénteken kezdődő sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozó szervezői. A 2018-ban jubiláló rendezvény a kezdeti években főként az adatgyűjtésről szólt, most már a megmutatás korszaka van, fogalmaztak.

Mint írtuk, Erdély egyik legrégebbi és legrangosabb Népzene- és Néptánctalálkozó szervezik hétvégén Sepsiszentgyörgyön. A Háromszék Táncegyüttes által, rögtön a rendszerváltás után elindított rendezvényt idén 30-ik alkalommal szervezik a Sepsi Arénában, ahol a táncos lábú legényeknek és leányoknak lehetőségük lesz idős adatközlőktől vagy hivatásos táncosoktól, zenészektől tanulni és velük együtt mulatni.A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója, Deák Gyula a Maszol érdeklődésére felidézte, hogy rögtön a rendszerváltás után létrehozták a hivatásos táncegyüttest, amely 1991 végén megszervezte az első Népzene- és Néptánctalálkozót. Két évig évente két alkalommal is szerveztek olyan eseményt, amelyekre meghívták a hagyományőrző adatközlőket, és videóra vették táncukat, rögzítették zenéjüket.

Deák Gyula szerint az eredeti ötlet az volt, hogy olyan körülményeket teremtsenek, ahol a hagyományőrző adatközlőket megfelelő módon tudják rögzíteni, hogy táncuk, zenéjük megmaradjon az utókornak, ugyanakkor lehetőséget teremtsenek a hivatásos vagy amatőr táncosoknak és zenészeknek is, hogy együtt mulassanak és tanuljanak az adatközlőktől. Az elmúlt évek során hatalmas mennyiségű kép- és hanganyagot gyűjtött össze a Háromszék Táncegyüttes, gyakran ezeket használják előadásaikra készülve, vagy egy-egy táncrend megtanulásához.Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője a Maszolnak elmondta, hogy a ‘90-es évek elején még az erdélyi falvakon is romantikáját élte a népi kultúra, még sok adatközlő volt, akik részt vettek a sepsiszentgyörgyi találkozón, testközelbe kerültek és bemutatták tudásukat a közönségnek. Ezek az adatközlők már megöregedtek, sokan meghaltak ezért ma már nagyítóval kell keresni őket. „Jelenleg kultúraváltás történik, eltűnőben van egy korszak, egy generáció kultúrája”, mutatott rá Ivácson László.

A Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője szerint mivel eltűnőben van az a fajta természetes hagyományozódás, amikor az apa vagy nagyapa megtanítja fiának vagy unokájának a táncokat és zenéket, felértékelődik az elmúlt években videóra vagy hanganyagra rögzített archívum. „Mi ezeket nem akarjuk elrejteni, ezért mindenki számára közzétettük a www.folkmedia.ro honlapon”, mondta Ivácson László.

Hozzátette: az elmúlt években a népi kultúra beköltözött városra a táncházmozgalom révén. Most onnan költözik vissza falura, hiszen a városi oktatók kimennek és visszatanítják a táncokat és zenéket. „Előfordult már olyan is, amikor az unoka videóról vagy oktatótól tanulta meg a nagyapja táncát”, mutatott rá a sepsiszentgyörgyi szakember. Véleménye szerint a hivatásos vagy hagyományőrző amatőr táncegyüttesek fontos láncszemei annak, hogy falvakra visszakerüljön a néptánc és népzene, hiszen ma már az emberek nem táncolnak esténként a csűrökben, hanem ezek az események a táncegyüttesek köré csoportosulnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?