Székelyudvarhelyen zenés „történelemórával” ünneplik a magyar nyelv napját

Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze és Szép András zongorista szerzői- és előadóestjét hívta meg Székelyudvarhelyre a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a magyar nyelv napjára.

November 13-án, kedden 18 órától a polgármesteri hivatal Szent István-termében lépnek fel a kolozsvári előadóművészek Az indiánok nem hagynak cserben minket… Történelemóra görbe tükörrel és fekete zongorával című stand-up tragedyvel.„Sokan, sokféleképpen verselték, énekelték meg a magyarság ezerszáz éves krónikáját a Kárpát-medencében. A mindenkori bolond, aki poétává lett Magyarországon, bármilyennek is látta népét, amelyből vétetett, rendszerint a jobbítás szándékával simogatott vagy gúnyolt, mondott áldást vagy átkot, hogyha kellett. Igazat szólt, nem csak valódit, értük haragudott, nem ellenük” – olvasható az előadás leírásában.

A szervezők közleménye szerint talpon, ha úgy tetszik: nyeregben maradásunk történetét „meglovagoló” szerzeményeket ígér Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista közös szerzői- és előadóestje, amely a kortárs magyar irodalom közéleti és történelmi tárgyú verseiből válogat, ezeket kívánja krónikás énekek formájában „helyzetbe hozni”. Rendhagyó történelemórájuk véletlenül sem diadalok ünneplésére vagy katasztrófák elsiratására vállalkozik: az egyórányi tömény líra kínosan egyensúlyoz a nemes, férfias nagyot akarás, valamint a züllések, bukások és nyomorúságok egyenetlen terepén, amit Kárpát-medencének hívunk.

Az előadóest „krónikásai”: Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Markó Béla, Márton László, Orbán Ottó, Papp Attila Zsolt, Ratkó József, Sántha Attila, Szálinger Balázs, Székely János, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza, Tompa Gábor, Vasadi Péter, Veress Gerzson, illetve maguk a dalszerző-előadók.

A Hargita Megye Tanácsa, illetve az RMDSZ és a Communitas Alapítványtámogatásával, a székelyudvarhelyi önkormányzat és a G. Egyesület támogatásával létrejött, 12 éven felülieknek szóló előadásra a belépés ingyenes.

Kapcsolódók

Kimaradt?