Kortárs szerzőkkel találkozhattak az aradiak a Magyar Nyelv Napja alkalmából

A Magyar Nyelv Napja – amelyet november 13-án ünnepelnek – alkalmából Aradhoz kötődő kortárs szerzőkkel szervezett közönségtalálkozót november 16-án, csütörtökön a Pro Move Arad Egyesület.

Az aradi születésű, de Kolozsváron élő Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és Papp Sándor Zsigmond újságíró, író – aki a 90-es évek elején négy évig élt Aradon, később pedig az Erdélyi Napló, a Krónika, az Erdélyi Riport és a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa volt, jelenleg pedig a budapesti Kossuth Kiadónál szerkesztő – volt az egyesület vendége.

A magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megszervezett rendezvényen a vendégek délelőtt a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak meséltek a nyelvművelésben rejlő – karrierépítési – lehetőségekről, a pályaválasztás sorsdöntő fontosságáról, és az „életre felkészítve" őket azt tanácsolták, bármilyen hivatást is választanak majd, adják önmagukat.

Kora este a Tulipán Könyvesboltban Pataky Lehel Zsolt szervező, az egyesület elnökének a kérésére a meghívottak a magyar irodalom helyzetéről, a tollforgatók és más értelmiségiek társadalmi megbecsüléséről beszélgettek az érdeklődőkkel. Azt is elmondták, milyen a megítélése az aradi kortárs irodalmi, és egyáltalán a művészeti életnek a két kulturális centrumból, Budapestről és Kolozsvárról nézve. Az est végén Karácsonyi Zsolt olvasott fel műveiből.

Kapcsolódók

Kimaradt?